Elon Musk megint lépett: eltűnnek a like-ok az X-ről

Több mint két éve már, hogy Elon Musk átvette az egykori Twitter felett az irányítást, és a közösségi oldal már alig hasonlít régi önmagára. Megváltozott a név, a dizájn, és a posztokat kezelő algoritmus is – most pedig egy újabb változtatás következik.

Az X néven ismert közösségi oldal megítélése az elmúlt hónapokban jelentősen romlott, a nagyobb vállalatok már alig hirdetnek a platformon, mivel úgy vélik, hogy az nem megbízható – különösen Musk vezetése alatt.

A változások sora nem áll meg, Haofei Wang, az X műszaki igazgatója bejelentette, hogy eltávolítják a lájkokat a felületről. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a bejegyzéseket nem lehet majd kedvelni, hanem a lájkok privátabbá válnak. Wang szerint sok felhasználót visszatart a lájkolástól az, hogy mások láthatják, mely bejegyzéseket kedvelték.

Ezért a jövőben a lájkolás funkciója teljesen priváttá válik, és sem a poszt készítője, sem az olvasók nem látják majd, hogy ki kedvelte az adott bejegyzést.

A műszaki igazgató hozzátette, hogy a platform a TikTokhoz hasonlóan csak a lájkok számát fogja megjeleníteni, ami várhatóan ösztönözni fogja a felhasználókat, hogy szabadabban fejezzék ki tetszésüket vagy nem tetszésüket. Ennek eredményeképpen az algoritmusok is jobb tartalmakat ajánlhatnak majd az X felhasználóinak.