Lezuhant egy sportrepülőgép Zágráb mellett, egy ember meghalt

Szombat délután lezuhant egy sportrepülőgép Horvátországban, Zágrábtól nem messze, a baleset következtében egy ember életét vesztette, négyen pedig megsérültek. A történtek után a horvát miniszterelnök is a helyszínre utazott.

Egy ember meghalt, és négy utas megsérült, miután lezuhant egy sportrepülőgép a Kerestinactól délre fekvő erdőnél – közölte a polgári védelmi igazgatóság szombaton. Az előzetes információk szerint magyarok is voltak a gépen, de ezt később cáfolták.

A járaton összesen öt utas tartózkodott, jelenleg a sérültek szállításának megszervezésén dolgoznak – tájékoztatott az igazgatóság. A horvát Index beszámolója szerint a helyszínre mentők, orvosok, tűzoltók és rendőrök is érkeztek, és a sérülteket ellátták, életük nincs veszélyben.

A Dnevnik Nova TV riportere a keresésben részt vevő személytől megtudta, hogy a pilóta nem sokkal a zuhanás után felvette a kapcsolatot az illetékesekkel, és közölte, hogy a Cessna 182 típusú gép hajtóműve felszállás közben meghibásodott.

Andrej Plenković miniszterelnök több horvát miniszter kíséretében a helyszínre érkezett, és megerősítette, hogy a gépen tartózkodók közül mindenki horvát állampolgár volt.

Vili Beroš egészségügyi miniszter elmondta, hogy egy ember súlyosan, három ember könnyebben megsérült. "Egy embernek súlyosan megsérült a gerince, mentőhelikopterrel szállították kórházba" – közölte a miniszter.