Azahriah triplakoncertjének költségvetése meghaladta az egymilliárd forintot

Több mint egymilliárd forintba került Azahriah tripla koncertje a Puskás Arénában, ahol a látványos elemek és effektek gondoskodtak a felejthetetlen élményről.

Pénteken vette kezdetét Azahriah háromnapos koncertsorozata a Puskás Arénában, ahol az első napon körülbelül 50 ezer ember gyűlt össze. Az énekes maga tervezte meg a koncert látványvilágát, amely lézershow-t, konfettiesőt, lángoszlopokat és tűzijátékot is magában foglalt. Az előadó menedzsere, Tóth Gergely a Supermanagement ügyvezetője elmondta, hogy Azahriah rendkívül kreatív ötletekkel állt elő, amelyek közül a legextrémebbeket is megvalósították, mint például a két hatalmas, körülbelül 700 kilós levágott zombikez, és egy 50 kilós búvárszobor, ami a közönség felett lebegett.

A szervezők szerint a koncertsorozat összköltsége meghaladta az egymilliárd forintot. A látványosságok között szerepelt egy 1200-1300 négyzetméteres ledfal és 750 lámpa, valamint egy 65 méter széles színpad, amelyek mind hozzájárultak a grandiózus show-hoz. Az esemény előkészületeiben és lebonyolításában Szabó András, a Broadway Event főszervezője is részt vett, aki a koncert látványtechnikai elemeit ismertette.