Gyermekpornográfia miatt vádat emeltek egy újszászi férfi ellen

Egy újszászi férfi ellen emelt vádat a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség gyermekpornográfia miatt, miután a férfi interneten keresztül kiskorúakat csábított csapdába.

Ocsovai Ágnes, a főügyészség szóvivője szerint a vádlott 2018 júniusában regisztrált egy közösségi oldalra, ahol elkezdett kiskorú lányokkal ismerkedni több internetes felületen keresztül. 2022 októberében egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül felvette a kapcsolatot egy soproni kiskorú lánnyal, akit rávett, hogy a mobiltelefonjával, videóhíváson keresztül mutassa meg neki a nemi szervét, miközben képernyőfotókat készített a történtekről, amelyeket a telefonján tárolt.

A vádlott tisztában volt a kislány korával, hiszen az áldozat korábban közölte ezt vele. Az ügyészség nyolc év szabadságvesztést javasolt a férfi számára, amennyiben beismerő vallomást tesz az előkészítő ülésen, és azt is kezdeményezte, hogy a bíróság örökre tiltsa el a vádlottat minden olyan foglalkozástól, ahol 18 év alattiak nevelésével vagy felügyeletével lenne kapcsolata.