A politikus is ember

Választási kampány idején a politikusok számos rendezvényen vesznek részt, ahol olykor vicces helyzetek is adódhatnak. Például Szijjártó Péter külügyminiszternek egy nyíregyházi avatóünnepségen kellett felébresztenie a mellette szunyókáló képviselőt.

A választási kampány forgatagában a politikusok és miniszterek szinte megállás nélkül látogatnak különböző eseményekre. Ilyenkor előfordulhatnak olyan vicces, emberi pillanatok, amelyek megmutatják, hogy a politikusok is csak emberek. Egy ilyen eset történt Nyíregyházán, ahol Szijjártó Péter külügyminiszter egy avatóünnepségre látogatott el péntek reggel, és váratlan helyzettel találta szembe magát.

A CallComm Zrt. irodájának ünnepélyes átadásán a hallgatóság soraiban foglalt helyet Szijjártó Péter mellett Vinnai Győző, a térség 64 éves országgyűlési képviselője. A korai kezdés és a sok munka nyilvánvalóan kimerítette a képviselőt, hiszen az eseményen elbólintott. Szijjártó Péter a mellette szendergő politikustársát finoman meglökve ébresztette fel.

A külgazdasági és külügyminiszter azonban nem csak a képviselő ébresztgetésével került a figyelem középpontjába. Beszédében kiemelte, hogy Magyarország az üzleti szolgáltatási szektor zászlóshajójává vált Közép-Európában, az ágazatban dolgozók száma öt év alatt a duplájára nőtt és átlépte a százezret. Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy a CallComm Zrt. egymilliárd forintos beruházással bővítette üzleti szolgáltatóközpontjait Nyíregyházán és Miskolcon, amelyhez az állam 300 millió forint támogatást nyújtott, így hozzájárulva száz új munkahely létrehozásához.

A miniszter hozzátette, hogy a program részben a dolgozók továbbképzésére irányul, az idegennyelv-ismeret fejlesztése révén pedig lehetővé válik, hogy a vállalat a magyarok mellett egyre több külföldi ügyfelet is ki tudjon szolgálni. Szijjártó Péter kiemelte, hogy a szektor hatalmas segítség a tehetséges, nyelveket beszélő, egyetemet végzett fiatalok Magyarországon tartásában.

A magyar gazdaság kiállta az elmúlt évek próbáját, és minden egyes válságból erősebben kerültünk ki, meg tudtuk védeni a munkahelyeket, Magyarországot, meg tudtuk védeni Európa legalacsonyabb adóit, évről évre beruházási és exportrekordokat állítottunk fel a körülmények dacára. Szijjártó Péter szerint a kormány az elmúlt tíz év során 104 üzleti szolgáltatóközpont létrehozásához, kapacitásbővítéséhez adott támogatást, és ezen vállalatok 55 százaléka tervez további fejlesztéseket.

A miniszter hangsúlyozta, hogy gazdasági dimenzióváltás is történik, a nagy mennyiségű termelés mellett egyre inkább megjelennek a kutatás-fejlesztésen alapuló, magas technológiai színvonalat és hozzáadott értéket felvonultatni képes ágazatok. „Ezen belül is a szolgáltatások egyre nagyobb teret követelnek el maguknak. És már azt is elmondhatjuk kellő büszkeséggel, hogy az üzleti szolgáltatási szektor tekintetében Magyarország Közép-Európában zászlóshajóvá vált”.