Több mint 21 millió forintot fizethetett ki a pécsi városvezetés egy baráti cégnek

Előfordulhat, hogy egy el sem kezdett munkáért fizetett ki több mint 21 millió forintot a pécsi városvezetés egy cégnek, amelynek kapcsolatai vannak a helyi politikával. A Pécs Aktuál szerint az érintett cég egyik tulajdonosának lánya, aki egyben a pécsi DK-s irodavezető munkatársa és Péterffy Attila képviselőjelöltje is, valamint a DK-s alpolgármester személyi referense és egy bizottsági elnök élettársa.

A Magyarürögi vízfolyás rendezése projekt keretében kötött szerződés 2020-ban jött létre az önkormányzat és a kivitelező cég között. A projekt azonban évekig állt, és végül nem is indult el, a területen egyetlen kapavágás sem történt.

A pécsi önkormányzat végül úgy döntött, hogy lefújja a projektet, de 2023-ban – miután a városvezetés is elismerte, hogy a munkaterület átadása sem történt meg – mégis kifizettek több mint 21 millió forintot a vállalkozónak. Ebből 14,6 millió forintot kártérítés címén, 6,5 millió forintot pedig anyagbeszerzésre.

A projekt körül korábban több alkalommal is heves vita alakult ki a közgyűlésben. A Tiszta Kezek Frakció feljelentést tett hűtlen kezelés gyanúja miatt, és a rendőrség hivatalosan is megerősítette, hogy nyomozást rendeltek el. A nyomozás összeférhetetlenség miatt Kaposvárra került át, mivel a Baranya Megyei Rendőrfőkapitány munkakapcsolatban áll Péterffy Attilával. Bognár Szilvia, a Tiszta Kezek Frakció vezetője szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal költségvetési csalás gyanúja miatt is nyomozást folytat.

Hencsei Zsolt, a Tiszta Kezek képviselője szerint az érintett vállalkozó nevelt lánya, Takács Lilla, aki Péterffy Attila képviselőjelöltje is a 6. számú választókerületben, így felmerül a gyanú, hogy közpénzek tízmillióit használhatták fel kampánypénzként. Takács Lilla korábban a DK-s alpolgármester, Zag Gábor személyi referense és a Demokratikus Koalíció irodavezetője is volt, továbbá egy nyomozással terhelt ügyben érintett bizottsági elnök élettársa.