"Harcosok klubja" - Orbán Viktor és Evander Holyfield találkozója

Orbán Viktor miniszterelnök a Karmelita kolostorban fogadta a legendás ökölvívót, Evander Holyfieldet, és megmutatta neki a Dunára nyíló kilátást.

A magyar miniszterelnök, Orbán Viktor a közösségi médiában osztott meg képeket arról, hogy a Karmelita kolostorban vendégül látta Evander Holyfield legendás ökölvívót. A Facebookon közzétett bejegyzésében Orbán egyik képhez "harcosok klubja" megjegyzést fűzött, ezzel egy korábbi, Chuck Norrisnak tett kijelentésére utalva, amelyben azt mondta, hogy ő nem az elitből származik, hanem egy utcai harcos, a nép egyszerű gyermeke.

Holyfield, aki nemrég még Szaúd-Arábiában, Rijádban nézte meg az Olekszandr Uszik és Tyson Fury közötti nehézsúlyú világbajnoki címegyesítő mérkőzést, melyet Uszik nyert, most Magyarországon időzött. A legendás bokszoló a múltban maga is részt vett hasonló címegyesítő meccsen; 1999-ben Lennox Lewis ellen pontozással veszített.

Budapesten tartózkodása alatt Holyfield a Vasas Jégcentrumban megrendezésre kerülő gálát is megtekinti, ahol Bacskai Balázs búcsúmérkőzését láthatja pénteken. A találkozóról készült fotókat Orbán Viktor Facebook-oldalán tette közzé, ahol a következő szavakkal emlékezett meg a látogatásról: "Találkozó egy igazi legendával. Evander Holyfield a házban" – írta a miniszterelnök.

A képek tanúsága szerint a miniszterelnök nem csak megbeszélést folytatott a sportolóval, de körbe is vezette a Miniszterelnökségnek otthont adó késő barokk épületben, majd személyesen mutatta meg Budapest látképét a kolostor teraszáról. A megbeszélés részleteiről nem közöltek információt, így az egyelőre homályban marad, hogy pontosan miről folyt a diskurzus.

Mint megírtuk, a történelem egyik legnagyobb sportolója, Evander Holyfield, a négy profi szervezet korábbi nehézsúlyú bokszvilágbajnoka Budapesten tartózkodik. A nagysikerű sportoló Óbudán a BVSC újjáalakuló szakosztálya fiataljainak számára még bemutató edzést is tartott szerdán. Az amerikai legendát az Indexnek is sikerült megszólaltatnia.