Drónfal épül a NATO és Oroszország között

Egyedülálló védelmi intézkedésként, a NATO és Oroszország közötti határon drónfal létesítéséről állapodott meg hat NATO-tagállam, hogy megvédjék területeiket az ellenséges provokációkkal szemben.

A litván kormány pénteki bejelentése szerint a Norvégiától Lengyelországig húzódó drónfal célja, hogy a drónokat és más technológiákat felhasználva védelmezzék a határokat. Agne Bilotaite litván belügyminiszter a BNS hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy a megállapodás értelmében nemcsak műszaki berendezésekről és megfigyelő rendszerekről van szó, hanem olyan drónokról és technológiákról is, amelyekkel hatékonyan lehet védekezni az ellenséges országok provokációi ellen és meg lehet akadályozni a csempészetet.

A litván miniszter tájékoztatása szerint a megbeszéléseket észt, lett, finn, norvég és lengyel kollégáival folytatta. A határ megfigyelését szolgáló drónok telepítése mellett a hat ország várhatóan olyan rendszereket is felvonultat, amelyek alkalmasak az ellenséges pilóta nélküli szerkezetek elfogására.

A projekt megvalósításának pontos időpontjáról Agne Bilotaite nem tett említést, de a térség biztonsági helyzetével indokolta a lépést.