Újraindul az üveggyapotgyártás Magyarországon

Több évtizedes szünet után, magyar-lengyel összefogásnak köszönhetően újra elindul az üveggyapotgyártás Magyarországon, amely jelentős szerepet játszhat az épületek energiahatékonyságának növelésében – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A magyar Masterplast és a lengyel Selena vállalatok összefogásával, közel húszmilliárd forintos beruházással új üzemcsarnok épül, ahol az üveggyapot gyártása fog megvalósulni, részben exportra szánva. A projektet a magyar kormány 5,6 milliárd forintos támogatással segíti elő, amelynek köszönhetően száz új munkahely jön létre.

Szijjártó Péter beszédében kiemelte, hogy a magyar gazdaság körforgásossá tételének fontosságát, amely a környezetszennyezés minimalizálását célozza. A szerencsi beruházás ebben is kiemelt szerepet kap, hiszen a gyártás során a hulladéküveg újrahasznosítása mellett a napenergia is fontos szerepet játszik az energiaszükséglet biztosításában.

Az épületek energiahatékonyságának javítása az Európai Unió szabályozása szerint is prioritás, amely Magyarországon évente kétmilliárd köbméter földgáz megtakarítását eredményezheti. A miniszter hozzátette, hogy a Paks II. beruházás is hozzájárulhat a földgázimport csökkentéséhez, összességében akár a földgázimport 60%-ától is megszabadulhat az ország.

Szijjártó Péter tájékoztatása szerint az EU környezetvédelmi céljainak eléréséhez évente 100-130 ezer épület alapvető felújítására és hőszigetelésére van szükség Magyarországon, amelyhez kapcsolódóan már készül a nemzeti akcióterv.

A külügyminiszter kiemelte a magyar építőipar és építőanyagipar versenyképességének növelését célzó kormányzati törekvéseket is, megjegyezve, hogy ezek a szektorok mintegy 400 ezer embert foglalkoztatnak, és a termelési értékük tavaly elérte a 7500 milliárd forintot.