Emmanuel Macron új-kaledóniai tárgyalásairól számolt be

Egynapos új-kaledóniai tárgyalásai után Emmanuel Macron francia elnök bejelentette, hogy elhalasztják az erőszakos tiltakozást kiváltó választójogi reform életbe léptetését a Franciaországhoz tartozó csendes-óceáni szigetcsoporton, és új politikai megoldásra törekszenek.

Emmanuel Macron, aki Új-Kaledónia székhelyén, Numéában helyi politikai vezetőkkel tárgyalt, kijelentette, hogy a reform törvénybe iktatásának végső célja változatlan, de ez csak a béke visszatérte és egy szélesebb terv kidolgozása után lehetséges. "Ezt a reformot nem léptetjük életbe erőszakkal" – mondta az államfő.

A választójogi reform elleni tiltakozások akkor robbantak ki, amikor a francia kormány szavazati jogot adott a területen legalább tíz éve élő, többségében francia lakosoknak, amit a kanak őslakosok a központi befolyás növelésének szándékaként értelmeztek.

A zavargások során hatan vesztették életüket, köztük két csendőr, és a rendfenntartók közül 86-an sebesültek meg Gérald Darmanin belügyminiszter jelentése szerint. A francia állam vasárnap hatalmas rendfenntartó műveletet indított, ahol több mint 600 csendőrrel próbálták visszaszerezni az ellenőrzést a Noumea és a repülőtér közötti 60 kilométeres főútvonal felett.

Macron, aki csütörtök reggel érkezett a szigetcsoportra, elsődleges feladatának a nyugalom helyreállítását és a politikai párbeszéd elősegítését nevezte meg. Bejelentette, hogy a rendkívüli állapotot feloldják, amint az úttorlaszokat eltávolítják, és egy hónapon belül felmérik a helyzetet, hogy döntsenek a megvalósítandó intézményi reformokról.

A választójogi reformnak megvan a demokratikus legitimitása, hiszen a törvényhozók Párizsban elfogadták, és a 2021-es népszavazáson a függetlenség ellen szavazott a túlnyomó többség. Az MTI beszámolója szerint a függetlenséget támogató pártok bojkottálták a referendumot, és sok őshonos elutasította a részvételt a Covid-19-járványra és más okokra hivatkozva. Más helyi vezetők a választójogi reform felfüggesztését támogatják, hogy legyen idő szélesebb párbeszédre a szigetcsoport jövőjéről.

A 1998-as Numéai Egyezmény, amely a választói névjegyzéket befagyasztotta és fokozatos autonómiát ígért, 2021-ben járt le, és a kanakok népszavazási bojkottja politikai zsákutcához vezetett.

Macron sajnálkozását fejezte ki, amiért nincs közös álláspont Új-Kaledónia jövőjét illetően, elismerve az egyenlőtlenségek növekedését és a tüntetések során előforduló rasszista megnyilvánulásokat. Új-Kaledónia a világ harmadik legnagyobb nikkelkitermelője, de az ágazat válságban van, és minden ötödik lakos a szegénységi küszöb alatt él a gazdasági egyenlőtlenségekkel küzdő tengerentúli területen.