Ügyészségi vizsgálatot sürget Dobrev Klára

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-listavezetője az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt Sulyok Tamás földügyeiről és a politikai helyzetről.

Dobrev Klára szerint a Demokratikus Koalíció (DK) azonnal nyilvánosságra hozza azokat az információkat, amelyek potenciális bűncselekményre utalnak, amint tudomást szereznek róluk. A szegedi ügyvédi kamara álláspontja szerint nem valószínű, hogy összeférhetetlenség állt fenn, és a földügyekben létezett egy jogi kiskapu, ami alapján valószínűleg nem történt bűncselekmény. Dobrev azonban úgy véli, hogy az általa látott dokumentumok alapján Polt Péter legfőbb ügyésznek vizsgálatot kell indítania.

A műsorvezető felvetése szerint a DK azért hozta nyilvánosságra a földügyet, mert a kutatások szerint Magyar Péter beelőzte őket. Dobrev ezt nem tartja relevánsnak, és hangsúlyozza, hogy a Fidesz szexuális erőszaktevőket és pedofilsimogatókat is kimosdat, most pedig a magyar föld ügyében Sulyok Tamást védelmezik.

Dobrev Klára azt is elmondta, hogy a DK arról kampányol, milyen Európát és Magyarországot szeretnének, és bár korábban sok vitájuk volt más ellenzéki szereplőkkel, Magyar Péter olyan lejáratókampányt folytat a DK ellen, amilyet eddig csak a Fidesztől látott.

A választójogi törvény miatt az ellenzéknek együtt kell működnie, és ez a 2019-es önkormányzati választáson már eredményeket hozott, de 2022-ben nem, mert akkor Márki-Zay Péter is a Fideszt és az ellenzéket is le akarta váltani.

Dobrev büszke a DK által végzett munkára, és úgy véli, hogy a politika, amit képviselnek, egyre erősebb. Ezt azzal támasztja alá, hogy a DK háromszor annyi ajánlást gyűjtött, és megyei listákat is tudtak állítani.

Dobrev Klára csütörtökön beadta az ügyészségnek azokat a dokumentumokat, amelyek szerinte bizonyítják, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök még ügyvédként részt vett abban, hogy magyar termőföldeket játsszanak át külföldieknek. Az ügyészség azt közölte, hogy megérkezett a beadvány, és a törvényes előírásoknak megfelelően vizsgálják és értékelik. Dobrev pénteken feljelentést tett különösen nagy kárt okozó csalás és hivatali visszaélés bűncselekményi gyanúja miatt, illetve az Alkotmánybíróságnál is eljárást kezdeményezett.