Motorbalesetezett a cseh elnök

Petr Pavelt kórházba szállították, miután megsérült egy motorbalesetben. Az elnöki hivatal, a BBC és a Blikk szerint sérülései nem súlyosak, de rövid megfigyelésre bent tartják a kórházban.

A rendőrség tájékoztatása alapján a balesetet nem vizsgálják, mivel nem közúton, hanem egy zárt versenypályán történt. A BBC és a Blikk információi szerint Petr Pavel feltehetően egy BMW R1200 GS motorral versenyzett a baleset idején.

A 62 éves Pavelről közismert, hogy szeret motorozni. Az egykori magas rangú NATO-tábornokot 2023 márciusában választották meg Csehország elnökévé, és néhány héttel a beiktatása után motorral tett látogatást Bajorországban. Tavaly Petr Pavelnek bocsánatot kellett kérnie, mert sisak nélkül látták motorozni, ami szintén a média figyelmét felkeltette. A csütörtöki baleset mellett egy másik sérülése is volt a közelmúltban a cseh vezetőnek: áprilisban egy lőtéren sérült meg, ahol egy kisebb zúzódást szenvedett a szemöldöke közelében, miközben egy távcsöves puskával lőtt.