Cher és fiatal párja a cannes-i filmfesztiválon

A 78 éves énekesnő, Cher, a cannes-i filmfesztivál egyik legglamúrosabb eseményén, a jótékonysági amfAR-gálán mutatkozott be 40 évvel fiatalabb szerelmével, Alexander Edwardsszal.

Cher, aki korábban a Believe című dallal vált világhírűvé, nem rejtette véka alá boldogságát, amikor a vörös szőnyegen megjelent fiatal párjával. Az énekesnő és Edwards úgy tűnt, nem tudnak ellenállni a nyilvános romantikázásnak, hiszen a kamerák előtt is kimutatták érzelmeiket.

Egy másik érdekesség, ami szintén szemet szúrt az eseményen, Cher orrpiercingje volt, amelyet az amfAR-gálára szerzett be.

Az est fénypontja az volt, amikor Demi Moore felkonferálta az énekesnőt. Moore beszédét azonban egy pillanatra félbeszakította egy zavaró megjegyzés a közönség hátsó soraiból, amire a színésznő határozottan reagált:

Te Emmy-díjas vagy ott a terem végében? Kurvára nem hiszem

– mondta a mikrofonba Moore, amit a közönségből többen ovációval fogadtak. Ezt követően folytatta:

Ő egy igazi stílusikon és a személyes haj-inspirációm. Az amfAR pedig 2015-ben inspirációs díjjal tüntette ki. A lényeg, hogy ő minden idők egyik legtehetségesebb, legsikeresebb és legkedveltebb előadója. Úgyhogy kérem, fogadják szeretettel a hihetetlen, az egyetlen Chert

– fejezte be az énekesnő felkonferálását a színésznő.

A cannes-i filmfesztivál idei rendezvényein több incidens is történt. Nem sokkal korábban Kelly Rowland is konfliktusba keveredett a vörös szőnyegen, amikor egy biztonsági emberrel került szóváltásba. Az énekesnő később elmondta, hogy kiállt magáért, és nem hagyta, hogy bárki is átlépje a határait.

: (via People) : (via Page Six)