Mikroműanyagok és a súlyos betegségek közötti összefüggés

Egy friss kutatás eredményei szerint a mikroműanyagok növelhetik a szélütés, a szívroham és a trombózis kockázatát, függetlenül az életmódtól. A vérrögök kialakulásában is szerepet játszhatnak ezek a részecskék, melyeket mindennapi használati tárgyainkban és az építőanyagokban is megtalálhatunk.

Az év elején közzétett tanulmány szerint az eltömődött artériákból származó zsírlerakódások több mint felében mikroműanyagokat azonosítottak, ami először mutatott rá a mikroműanyagok és az egészségügyi problémák közötti kapcsolatra.

Kínai kutatók által végzett új tanulmányban a szív és az agy artériáiból, valamint az alsó lábszár vénáiból műtéti úton eltávolított vérrögökben is kimutatták a mikroműanyagok jelenlétét. A kutatás 30 beteget vont be, és bár nem éri el a korábbi, 257 beteget vizsgáló artériás plakk–vizsgálat méretét, az eredmények mégis jelentőségek.

A 257 beteg adatainak elemzése során kiderült, hogy a plakkokban lévő mikroműanyagok növelik a szívroham vagy szélütés kockázatát, míg a 30 beteg esetében a vérrögökben lévő mikroműanyagok szintje és a betegség súlyossága közötti összefüggést találtak.

A vizsgált betegek különböző életmódbeli sajátosságokkal rendelkeztek, mint például dohányzás, alkoholfogyasztás, magas vérnyomás és cukorbetegség, de közös jellemzőjük volt a naponta használt műanyag termékek és a városi, illetve vidéki lakóhely.

A 30 vizsgált vérrög közül 24-ben találtak mikroműanyagokat, és azonosították a polivinil-kloridot (PVC) és a polietilént (PE), amelyek az építőiparban, illetve palackokban és szatyrokban gyakoriak. A PE részecskék voltak a leggyakoribbak, az elemzett mikroműanyagok 54 százalékát képviselték.

Az új tanulmányban a poliamid 66-ot is kimutatták a vérrögökben, amely a textíliákban használt műanyag. A kutatók megállapították, hogy a magasabb mikroműanyag-szinttel rendelkező betegeknél a D-dimer szint is magasabb volt, ami a vérrögök jelenlétére utalhat, és arra a következtetésre jutottak, hogy a mikroműanyagok vérrögképződést okozhatnak.