Zsebszerződések és földajándékozások Sulyok Tamás nevével

Közel húsz évet ölel fel az a történet, amelyben magyar termőföldek osztrák tulajdonba kerülésével kapcsolatos zsebszerződések kerültek elő, és amelyekben Sulyok Tamás, a jelenlegi köztársasági elnök neve is felbukkan.

A Demokratikus Koalíció EP-listavezetője, Dobrev Klára szerint Sulyok Tamás köztársasági elnök ügyvédként járult hozzá magyar termőföldek osztrák tulajdonba kerüléséhez. Dobrev Klára „köztörvényes bűnözőnek” nevezte az államfőt, és állításait dokumentumokkal támasztotta alá, amelyeket csütörtökön átadott az ügyészségnek. A köztársasági elnök ezt tagadja és beperelni készül Dobrev Klárát. A Legfőbb Ügyészség megkapta Dobrev beadványát, és azt a törvényes előírásoknak megfelelően vizsgálja és értékelni fogja, az eredményről a nyilvánosságot tájékoztatni fogják.

Az Agronómia Kft. nevében Gyuris Gyula ügyvezető 1995-ben több külterületi deszki termőföldet vásárolt, mivel a cég osztrák tulajdonosai hivatalosan nem vásárolhattak magyar földet. A német nyelvű zsebszerződés szerint az Agronómia Kft. volt a valódi tulajdonos, és Gyuris Gyula csak pro forma állt tulajdonosként a telekkönyvben. A földek vételárát egyszeri haszonbérléssel, jutalékfizetéssel és szénavásárlással fizették ki.

2002-ben egy ajándékozási szerződést kötöttek, amit Sulyok Tamás jegyzett ellen ügyvédi minőségében. E szerződés értelmében Gyuris Gyula ajándékozta a földeket Kocsis László kiskunfélegyházi lakosnak, Franz Kirchmayr és Alois Kirchmayr haszonélvezőkkel együtt. A hét földterületből hatot adtak ajándékba, egy 2,5 hektáros legelő Gyuris Gyula nevén maradt. Az ajándékozási szerződés egyik paragrafusa arra enged következtetni, hogy a továbbiakban is lehettek földszerzési szándékai az osztrákoknak.

A következő lépés egy kölcsönszerződés volt 2013-ban, amit szintén Sulyok Tamás ügyvédi segédletével kötöttek meg. A Kirchmayr-fivérek 1,67 millió forintot adtak kölcsön Kocsis Lászlónak adótartozásának rendezésére. A kölcsön folyósítása úgy történt, hogy az összeget Sulyok ügyvédi irodájánál helyezték letétbe, majd onnan utalták át a tartozást a végrehajtónak. A kölcsön záloga az a hat ingatlan volt, amit Kocsis ajándékba kapott.

2014 őszén minden szóban forgó ingatlan esetében törölték Kocsis László, mint tulajdonost, és helyette a magyar államot jegyezték be. Az állam öröklés útján lett az ingatlanok tulaja, amiből Kocsis halálára lehet következtetni. Jelenleg a Nemzeti Földügyi Központ a földterületek tulajdonosa, az osztrákok zálogjoga azonban még mindig megtalálható a tulajdoni lapokon.

Dobrev Klára szerint Sulyok a kétezres évek elején ügyvédként közreműködött abban, hogy a csongrádi földmaffia külföldi kézbe játszott át magyar termőföldeket. Állítása szerint Szeged környékén több mint ezer hektárnyi termőföld került strómanokon és zsebszerződéseken keresztül külföldi kézbe. Dobrev azt mondta, az adásvételekben három-négy ügyvéd játszott szerepet pénzért cserébe, az egyik ellenjegyezte az ajándékozást, a másik a kölcsönszerződést, a harmadik pedig a haszonélvezeti jogot intézte. Dobrev szerint egy ilyen szervezetnek volt az egyik tagja Sulyok Tamás, akit egy konkrét termőföld-ügylettel is összefüggésbe hozott. A Sándor-palota még aznap reagált a vádakra, Sulyok Tamás szerintük sosem vett részt törvénybe ütköző szerződés megkötésében.

Dobrev Klára a "Konkrétan Rónai Egonnal" című műsorban ismételten kijelentette, hogy Sulyok Tamás nem maradhat köztársasági elnök, és úgy vélte, hogy vagy lemond, vagy Orbán Viktor fogja elküldeni. A DK politikusa azt is hozzátette, hogy Novák Katalin még csak bűncselekményt sem követett el, mégis lemondott, és szerinte Sulyok Tamás esetében is hasonlóan kellene eljárnia. Dobrev Klára állítása szerint Sulyok Tamás csak azért lett az Alkotmánybíróság elnöke és államfő is, mert „zsarolható”. A politikus kijelentette, hogy bármit is indítsanak ellene, akár polgári, akár büntetőjogi eljárást, áll az elébe. Az ügyészség közleményében megerősítette, hogy megérkezett Dobrev Klára beadványa, és azt a törvényes előírásoknak megfelelően vizsgálják és értékelik, az eredményről pedig tájékoztatni fogják a nyilvánosságot.