Újabb lopott Bacon-festmény került vissza a spanyol rendőrséghez

Sikerült visszaszerezni Francis Bacon egyik ellopott festményét, amelyet az utóbbi évtizedek legnagyobb spanyolországi műkincslopása során vittek el kilenc éve egy madridi lakásból.

A spanyol hatóságok csütörtökön közölték, hogy a több mint ötmillió euró értékű kép nyomára két orgazda vezette a rendőrséget, akiket még februárban tartóztattak le. A 2015-ben indult nyomozás során eddig 16 embert vettek őrizetbe a hatóságok. A festményeket az utóbbi évtizedek legnagyobb műkincsrablása során vitték el szinte teljesen észrevétlenül, még egy kép hiányzik.

A festmény előkerülésének körülményeit nem részletezték, mivel a nyomozás még mindig tart. Egy képet továbbra is keresnek öt darabból álló gyűjteményből. Három festményt a betörés után néhány hónappal, egyet pedig 2017-ben találtak meg a rendőrök. A műalkotások tulajdonosa, egy José Capelo nevű férfi 1992-ben örökölte a festményeket közvetlenül a művésztől, akinek közeli barátja volt. A mintegy 30 millió euróra értékelt gyűjteményt belvárosi lakásában tartotta Madrid egyik legbiztonságosabb és legjobban őrzött kerületében, de a betöréskor épp Londonban tartózkodott. A tolvajok kikapcsolták a riasztót, és teljesen észrevétlenül vitték el a festményeket, semmilyen nyomot nem hagyva maguk után.

A múlt század egyik legjelentősebb és legkülönlegesebb autodidakta művészének képeiért csillagászati árakat fizetnek az aukciókon. Legutóbb idén márciusban több mint 27 millió dollárért (10 milliárd forintért) kelt el a Sotheby’s New York-i aukcióján szerelmét, George Dyert ábrázoló portréja.