Nádas Péter díjügye: politikai korrektség vagy irodalmi minőség?

„Nádas a jobb szerző, de politikailag Cherie Jonest kell választani” – állította egy zsűritag a berlini Haus der Kulturen der Welt Nemzetközi Irodalmi Díja shortlistjének összeállításakor, ahol Nádas Péter Rémtörténetek című regényét többen mesterműnek tartották, de a magyar írót kiváltságos fehér szerzőként jellemezték. A magyar nyilvánosságban többen reagáltak az ügyre, legutóbb a magyar író kiadóját is megkérdezték, és Bódis Kriszta író a díj körül kialakult médiadiskurzust vizsgálta véleménycikkében.

A magyar sajtóban megjelent cikkek címei a Die Zeit német lapban megjelent cikk kapcsán születtek, és a kormánykritikus, valamint a kormánypárti oldalra sorolt médiumok egyaránt foglalkoztak az eseménnyel. Ezek a címek arra utalnak, hogy Magyarországon széles körben egyetértés van abban, hogy Nádas Péter nem kapta meg a díjat politikai korrektség miatt.

A cikkek elemzése során azonban kiderül, hogy Nádas neve és művei a kultúrharc eszközévé váltak, és nem áll fenn egyetértés abban, hogy melyek azok az esztétikai kritériumok, amelyek alapján egy művészeti alkotás minősége objektíven megítélhető. Az esztétikai kritériumok társadalmi konstrukciók, és a különböző érdekek, ízlések és hatalmi pozíciók befolyásolják az ítéleteket.

A döntés folyamatáról sem értenek egyet a magyar véleményalkotók, mivel csak egyetlen HKW-zsűritag véleménye alapján alakult ki a kép a díjazásról, és nem ismerik a teljes kontextust. A HKW díjazási szabályai szerint a pályázatokat nem a szerző hírneve, hanem a könyv minősége alapján kell elbírálni, és nem szabad előítéletek alapján dönteni.

A díj alapítója kiemelten fontosnak tartotta a díjazás kritériumait, hogy a vallás, bőrszín, származás ne befolyásolja negatívan a döntéseket, és ez a hatás már a díjátadás előtt is működik. A társadalmi előítéletek és strukturális problémák hatással vannak arra, hogy ki jut el a díjig, és ki kap esélyt a tehetsége kibontakoztatására.

A cikkek nem térnek ki arra, hogy a díjak segíthetnek-e az új egyensúly megtalálásában, és nem értenek egyet abban sem, hogy a zsűri vitájában milyen fontos kérdések merülnek fel. A magyar megmondó emberek végül abban értenek egyet, hogy az irodalmat a „politikai agyrém” győzi le, miközben ez az állítás maga is a „politikai agyrém” része.