Kövér László: Minden magyar embernek kötelessége a Fideszre voksolni

Kövér László, az Országgyűlés fideszes elnöke szerint történelmi hőseinkhez méltó tett, ha a magyar emberek a Fideszre szavaznak.

Az Országgyűlés elnöke Újfehértón egy lakossági fórumon beszélt, ahol a Fidesz-KDNP helyi polgármesterjelöltjét és az önkormányzati képviselői posztra jelölteket is bemutatták. Kövér László hangsúlyozta, hogy Európa és Magyarország még soha nem állt ilyen súlyos kihívás előtt, és az európai uniós választásnak még sosem volt akkora tétje, mint most. A mozgósításban és meggyőzésben jobbnak kell lennünk, mint az ellenzék – mondta, hozzátéve, hogy a 2010-es fordulat után Magyarország gazdasági helyzete évről évre javult, az emberek jobb anyagi helyzetbe kerültek, nőtt a nyugdíjak értéke és a családos keresők jövedelmi pozíciói.

A házelnök méltatta az Orbán-kormány intézkedéseit, kiemelve a világszerte elismert családpolitikát, a nemzetpolitikában bekövetkezett változásokat és a keleti nyitás politikáját. Szerinte sokaknak nem tetszik, hogy Magyarország önálló hangon merte megfogalmazni érdekeit, és képes volt a béke mellett érvelni.

Kövér László szerint a június 9-i választás arról is szól, hogy Európa háborúpárti részére hatással tudunk-e lenni. A kérdés az, hogy hagyjuk-e, hogy mások kockára tegyék az elért eredményeket azzal, hogy belerángatnak minket a háborúba, vagy történelmi elődeinkhez méltóan, Hunyadi Jánostól az 1956-os hősökig, a megfelelő helyre húzzuk az ikszet. Azt is hozzátette, hogy minden magyar embernek kötelessége arra a politikai közösségre szavazni, amely a békéért tesz, és nem hagyja, hogy belerángassanak bennünket a háborúba. "Aki a szívére hallgat, a Fidesz-KDNP-re szavaz, aki az eszére hallgat, még inkább" – tette hozzá.

Nyíregyházán tartott kampánybeszédében a házelnök a Fidesz újabb generációjával kapcsolatos problémákat is érintette, megjegyezve, hogy a fiatalok még nem éltek át kudarcot, nem voltak olyan éjszakáik, amikor nem tudtak aludni, mint neki volt 2002-ben. A kommentelési szabályok szigorítását is szóba hozta, amit Kocsis Máté vetett fel, és elmondta, hogy a kommentelők polgárháborút akarnak, de a virtuális média szabályozása nemzetközi jogalkotást igényelne.

A Bőnyben történt iskolai késelés és a 10 éves fiú összerugdosásával kapcsolatban Kövér László úgy fogalmazott, hogy elérkeztünk a pokol küszöbére, és felelősséget kell vállalnunk, valamint azokat a háttérhatalmakat is felelősségre kell vonnunk, akik lehetővé tették ezeket az eseményeket.

Nyíregyházán kampányolva Kövér arról is beszélt, hogy szerinte Magyar Péter nem Gyurcsány embere, hiszen éppen a DK-elnök számításait húzza keresztbe.