Az elkalandozó elme titkai

Az emberi agy képes magától is lekötni minket, anélkül, hogy külső ingerekre lenne szükség: gyakran előfordul, hogy az elme nem konkrét feladatokra összpontosít, hanem egyszerűen csak elkalandozik. Egy friss kutatás most fényt derített arra, hogy ebben az állapotban milyen agyi tevékenység zajlik.

Az IFLScience által ismertetett új tanulmány kimutatta, hogy amikor az elme szabadon kalandozik, az agy memóriaközpontjaiban "éles hullámok" nevezetű mintázatok jelennek meg. Ezek a mintázatok a japán kutatók által végzett vizsgálatok során epilepsziás betegek agyában voltak megfigyelhetők, akiknél elektródákat ültettek be a hippocampus és a parahippocampus gyrus területeire, hogy nyomon kövessék az aktivitást.

A Nature Communications szaklapban publikált kutatás 10 napos megfigyelési időszak alatt azt is megállapította, hogy az éles hullámok nem csak az elkalandozás közben, hanem éjszaka, alvás és álmodás közben is gyakran aktiválódnak. Ez arra utalhat, hogy az alvás és az álmodás folyamatai is összefüggenek ezzel a jelenséggel.

A kutatók szerint bár az alanyok epilepsziás betegek voltak, korábbi tanulmányok, amelyek más fajokat és módszereket használtak, szintén hasonló eredményekre jutottak. Így a temporális lebeny mediális részének, ahol a hippocampus és a parahippocampus helyezkedik el, jelentős szerepet tulajdonítanak az öngenerált állapotok kialakulásában.

Takamitsu Iwata, a kutatás vezetője szerint ezek a megállapítások fontos következményekkel bírhatnak az emberi tapasztalat számos területén, mint például az intelligencia vagy a boldogság megértésében.