Benyovszky Móric, a magyar gróf, aki Madagaszkár királya lett

Benyovszky Móric, a 18. századi magyar világutazó, aki állítólag Madagaszkár királyává választották, 238 évvel ezelőtt, 1786. május 23-án hunyt el.

Egy kalandos életút

Benyovszky Móric életútja rendkívül mozgalmas volt. Emlékiratai alapján 1741. szeptember 20-án született, bár egyes történészek szerint csak öt évvel később, 1746-ban. Fiatalon kezdett katonáskodni, de Mária Terézia 1758-ban száműzte az országból, mert fegyverrel próbálta visszaszerezni családja által elcsalt vagyonát. Ezt követően Lengyelországban telepedett le, ahol a nemesi konföderáció seregében tábornoki rangot ért el. Orosz fogságba esett, és Kamcsatkára hurcolták, ahonnan két év múlva szökött meg, egy lázadás során 96 társával együtt elfoglalt egy felfegyverzett hajót, és így hagyta el a félszigetet. Utazásai során több helyet is érintett, többek között Tajvant, Makaót, Mauritius-t és végül Franciaországot, ahol XV. Lajos király fogadta. Benyovszky meggyőzte az uralkodót, hogy gyarmatosítsa Madagaszkárt, és ezt a feladatot végül rá bízták.

A sziget uralkodója?

Madagaszkáron 1774 februárjában ért partot 250 emberével, és megalapította a Louisbourg telepet, amit a sziget „fővárosának” szánt. Az infrastruktúra fejlesztésében is részt vett, útépítéssel és mocsarak lecsapolásával. Benyovszky úgy próbálta beállítani magát, mint aki a korábbi erőszakos gyarmatosítási hagyományokkal ellentétben diplomáciai képességeivel nyerte meg a helyi törzsek, a malgasok bizalmát. Elbeszélései szerint olyannyira megszerették, hogy 1776-ban királlyá választották, de ez valószínűleg inkább fikció, és a helyi törzsekkel kötött szövetségei is inkább a francia gyarmatosítási érdekeket szolgálták.

A gyarmatosítási kísérlete végül kudarcba fulladt, és Franciaországba visszatérve már nem talált támogatókat. Mária Terézia azonban időközben megkegyelmezett neki, így hazatérhetett. Ennek ellenére nem adta fel gyarmatosítási terveit, és baltimore-i kereskedők segítségével 1785-ben ismét Madagaszkáron kötött ki. Egy francia erőd elfoglalása után Angontsynál felépítette az új „fővárost”. A franciák azonban büntető expedíciót indítottak ellene, és az összecsapásban Benyovszky 1786. május 23-án életét vesztette.