Nagy változások az Újpest jégkorongcsapatánál

Több légiós játékos is távozik az Újpest jégkorongcsapatától, miután a csapat nem érte el a vezetőség által kitűzött célt, a négy közé jutást az Erste Ligában.

A lila-fehérek bejelentették, hogy a finn Taavi Tiala, Tino Metsavainio, Miro-Peka Saarelainen, Julius Nyqvist, Christian Silfver és Janne Laakkonen távozik a klubtól. Emellett Szabó Dániel, aki tavaly érkezett Székesfehérvárról, a két szezont Újpesten töltő cserekapus Sági Máté, valamint az amerikai Sam Coatta is más csapatokban folytatja pályafutását.

Ancsin János szakosztályigazgató szerint a klub minimális célja a legjobb négy közé kerülés volt, de mivel ez nem valósult meg, az előző vezetőedző által szerződtetett játékosok sem feleltek meg az elvárásoknak.

„Ezért teljesen új csapatot építünk, amelyben egy jellemzően fiatal, de erős magyar mag mellé minőségi külföldi játékosokat igazolunk új vezetőedzőnk, Jason Morgan igényeinek megfelelően” – fűzte hozzá Ancsin János.

Korábban kiderült, hogy Travis Ewanyk és az eddigi csapatkapitány, Benk András is elhagyja a csapatot. Az előző szezon legeredményesebb újpesti támadója, Kiss Patrik azonban marad, miután szerződést hosszabbított a Megyeri úton.