Több ezer elítélt jelentkezett a hadseregbe Ukrajnában

Ukrajnában a "börtönből a hadseregbe" program keretében már több mint háromezer elítélt kérte a feltételes szabadlábra helyezést, hogy részt vehessen az ország védelmében. Ezt Olena Viszocka, az igazságügyi miniszterhelyettes közölte egy keddi tévéműsorban.

A programra való jelentkezések száma megfelel a tárca előzetes várakozásainak, azonban egyelőre nem ismert, hogy a jelentkezők közül hányan felelnek meg a törvényben előírt követelményeknek. A katonai orvosi bizottságok a jelentkezőket szűrni fogják társadalmilag veszélyes betegségekre, mint a HIV-fertőzöttség, tuberkulózis és hepatitis, amelyek kizáró okot jelentenek.

Az ukrán parlament május 8-án fogadta el azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi bizonyos kategóriájú bebörtönzöttek mozgósítását, amennyiben önként jelentkeznek szolgálatra. Az Economx korábbi beszámolója szerint az elítéltek önkéntes alapon katonai szolgálattal válthatják meg büntetésüket, feltételesen szabadlábra kerülhetnek, és büntetésük maradékát elengedik, amint leszerelnek. A katonai szolgálat ideje azonban bizonytalan, mivel akkor ér véget, amikor visszavonják az általános mozgósítást, vagyis amikor véget ér a háború.

A törvény értelmében bizonyos bűncselekményeket elkövető személyek nem választhatják a frontot a cella helyett. Ilyenek például a szándékos emberölést elkövetők, nemi erőszaktevők, pedofilok, korrupt hivatalnokok, az ország nemzetbiztonsága ellen vétők, valamint a kábítószer illegális előállításáért, megszerzéséért, terjesztéséért vagy birtoklásáért elítélt személyek. Csak azok mozgósíthatók, akiknek legfeljebb három év maradt hátra a büntetésükből.