Orosz kibertámadás a Külügyminisztérium ellen: a Nemzetbiztonsági Bizottság ülése

A Nemzetbiztonsági Bizottság legutóbbi ülésén a Külügyminisztériumot ért orosz hekkertámadás volt a téma, ahol a bizottság vezetője, Sas Zoltán szerint senki nem cáfolta a támadásról szóló levél hitelességét.

Az RTL Híradója beszámolója szerint a bizottság a hazai szolgálatok vezetőitől és azokat felügyelő államtitkártól kért beszámolót a Külügyminisztériumot ért orosz hekkertámadásról. Sas Zoltán, a bizottság vezetője a zárt ülésen érdeklődött a 444 által közölt levél hitelességével kapcsolatban, melyet állítólag a korábbi főigazgató, Szabó Hedvig altábornagy írt meg és a Külügyminisztérium is megkapott. A levél hitelességét az ülésen senki nem cáfolta.

A kormány korábban kampányhazugságnak minősítette az orosz titkosszolgálatok által végrehajtott kibertámadásokat, amelyek a magyar külügy ellen irányultak. Szijjártó Péter külügyminisztert is szembesítették a történtekkel, aki most már nem tagadta a történteket, és más taktikát választott.

Amikor a kormány még kampányhazugságnak nevezte az esetet, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat azonnali intézkedéseket hozott a veszélyhelyzet miatt. Ezek között szerepelt egy "Kiber Munkacsoport" létrehozása is, amelynek feladata egy új, biztonságosabb informatikai rendszer felvázolása volt. A 444 szerint a külügyminisztérium egy kibervédelmi munkacsoportot is felállított, miután 2021 szeptemberében világossá vált, hogy az orosz állam titkosszolgálatai feltörték a magyar külügyminisztérium informatikai rendszerét, ám a kidolgozott biztonsági tervből nem sok minden valósult meg.

A jelentést, amiről szó van, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ) akkori főigazgatója, Szabó Hedvig altábornagy 2021. szeptember végén adta a külügy informatikai hálózatának helyzetéről, és aggasztó képet festett. A jelentés címzettje Vargha Tamás volt, aki akkor a polgári hírszerzésért felelős államtitkár volt.

Senki nem cáfolta, hogy ez a levél valóban a korábbi főigazgató asszony keze által került megírásra, és a külügyminiszter úr ezt megkapta

mondta a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke.

A 444 a múlt héten egy jelentésre hivatkozva írt a külügy informatikai rendszerét ért orosz támadásról. Magáról az esetről, melynek során a diplomáciai gépek kompromittálódtak, és érzékeny adatok kerülhettek az orosz titkosszolgálatokhoz, 2022-ban már a Direkt36 is beszámolt az országgyűlési választások előtt. Akkor azonban több kormányzati szereplő, köztük Menczer Tamás akkori külügyi államtitkár „kampányhazugságnak” nevezte az állításokat.

A 444.hu szerint Szabó Hedvig levele után, 2021 novemberében felállt egy munkacsoport, amelybe többek között a külügy, az Alkotmányvédelmi Hivatal, az Információs Hivatal, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, a Nemzeti Kibervédelmi Intézet és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. kibervédelemmel foglalkozó szakértői kerültek. Ők decemberre részletes tervet állítottak ösze a kompromittálódott informatikai rendszer megújítására, amelyben kiemelték: „a rendszer olyan szinten kompromittálódott, hogy azt teljes mértékben megtisztítani már nem lehet”. A hálózatot szakvéleményük szerint többször is feltörték az orosz hekkerek, és nemzetbiztonsági szempontból felbecsülhetetlen értékű adatot lophattak ki. Új hálózat kialakítását javasolták, a rövid távú fejlesztések közül azonban nem valósult meg minden, például a kétfaktoros hitelesítést sem használja mindenki a külügyben.