Kolozsvári metróprojekt: Engedély megadva

Kolozsvár városa metróvonal építésének engedélyét kapta meg a Kolozs megyei önkormányzattól, ami jelentős lépést jelent a térség infrastrukturális fejlődésében. A megyei önkormányzat elnöke, Alin Tise sürgősségi eljárásban írta alá a dokumentumot, amely a kolozsvári agglomeráció jövőjét meghatározó döntő lépésnek számít.

A tervezett könnyűszerkezetű metróvonal 21,3 kilométer hosszúságú lesz, 19 megállóval. Az első szakasz Kolozsvár és a közeli Szászfenes területén valósul meg, a munkálatok Szászfenes nagyközségben kezdődnek. A vonal Kolozsváron 14,7 kilométeren, Szászfenesen pedig 6,3 kilométeren halad majd.

Az első megállók a Szászfenesből kiköltözött, de Kolozsváron dolgozó lakosokat, valamint a községben épülő regionális kórház pácienseit szolgálják ki. A vonal tovább haladva a Monostor lakónegyeden keresztül a Marasti lakónegyedet is érinti, majd a gyártelep felé, valamint a Györgyfalvi és Szopor negyedek felé ágazik el.

Adrian Caciu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter aggodalmát fejezte ki a projekt késedelme miatt, mivel a kolozsvári metró a helyreállítási tervben szereplő beruházások közül a legnagyobb késésben van, és még a régészeti feltárások sem kezdődtek el, holott az első szakaszt 2026 júliusában kellene befejezni.

A kolozsvári önkormányzat a metróvonal tervezési és kivitelezési szerződését egy éve írta alá a Gülermak, Alstom és Arcada cégek konzorciumával. A konzorcium 9,059 milliárd lejből (694 milliárd forint) tervezi és építi a metróvonalat, míg Emil Boc kolozsvári polgármester szerint a metróépítés összesen kétmilliárd eurós beruházást igényel.

A helyreállítási terv előírásai szerint a metró első kilenc megállójának 2026. július 31-éig kell elkészülnie, de a projekt 2031-ig tart, amikorra az összes megállónak meg kell épülnie és működőképesnek kell lenniük. A metróvonalon másfél percenként közlekedő háromvagonos szerelvények óránként akár 21 600 utast is képesek lesznek szállítani.

A finanszírozás több forrásból származik: az Európai Unió nagy infrastrukturális beruházások programjából, a szállítási operatív programból, a helyreállítási tervből, a szállításügyi tárcától kapott kormányzati forrásokból, valamint Kolozsvár és Szászfenes önkormányzatának saját forrásaiból.