Kivonul Kínából egy neves nyugati vagyonkezelő

Bezárja kínai befektetési egységét és elbocsátja az összes alkalmazottját a kanadai Power Corporation of Canada (Power Corp) vállalat, amely a világ második legnagyobb gazdaságának gyengülő kilátásai miatt döntött így.

A Power Corp holding társaság, amely a Power Sustainable vagyonkezelő részlegével mintegy 4,5 milliárd dollárnyi vagyont kezel világszerte, az elmúlt hetekben kezdte meg a sanghaji székhelyű egység bezárását és a 17 helyi alkalmazott elbocsátását. A Reuters két, az ügyről tájékoztató forrásra hivatkozva számolt be a cég lépéséről. A vállalat a kínai gazdaság megtorpanó növekedése és a bizonytalan geopolitikai helyzet miatt vált pesszimistábbá a befektetési üzletágat illetően.

A nyugati pénzügyi cégek aggodalmai

A Power Sustainable Investment Management, amely 2019-ben alakult és kínai állami részvényekbe fektetett, a csoport stratégiaváltásának eredményeként zár be. A lap forrásai, akik nevük elhallgatását kérték, mivel nem jogosultak nyilatkozni a vállalat lépéseiről, szerint a gazdasági lassulás miatt több nyugati pénzügyi cég, mint például a Fidelity International, a Morgan Stanley és a Legal & General is csökkentette kínai üzleti jelenlétét vagy terjeszkedési ambícióit.

A Power Corp montreali székhelyű szóvivője a lapnak nyilatkozva elmondta, hogy a Power Sustainable "stratégiai döntést hozott", de hozzátette, hogy a vállalat továbbra is optimista Kína jövőbeli kilátásait és gazdasági növekedését illetően, és továbbra is befektet a belföldi részvénypiacokon.