Félelmetes rekord: 30. alkalommal mászta meg az Everestet

Miközben a világ szemében már az nagy tettnek számít, ha egy hegymászó életében egyszer feljut a Mount Everestre, kevesen gondolnak abba bele, hogy egy-egy serpa akár többször is megteheti mindezt. A rekorder Kami Rita, aki minden egyes mászásával a saját csúcsát múlja felül: most kerek jubileumnál jár, hiszen 30. alkalommal jutott fel.

Az Everest Man néven ismert 54 éves nepáli hegymászó szerdán, három évtizeddel az első csúcshódítása után, 30. alkalommal érte el a világ legmagasabb csúcsát, ezzel ismét történelmet írva. Ráadásul úgy, hogy csak idén májusban másodjára teljesítette a távot. Ahogy korábban fogalmazott, ő nem tervezte a rekordok felállítását, egyszerűen csak dolgozik.

Először 1994-ben állt az Everest tetején, amikor egy kereskedelmi expedíciónak dolgozott, azóta szinte minden évben feljutott az ügyfeleit kalauzolva. Az eleinte hordárként, majd hegyivezetőként dolgozó serpa a Himalája több más csúcsát is meghódította.

Örülök a rekordnak, de a rekordok előbb-utóbb megdőlnek. Nagyon boldog vagyok, hogy a mászásaim segítségével Nepál elismert hellyé vált a világban – mondta az AFP-nek május 12-én, a 29. mászása után.

Idén az áprilistól júniusig tartó főszezonra 419 mászóengedélyt adtak ki a nepáli hatóságok, fejenként 11 ezer dollárért. Egy expedíció az egyéb költségekkel együtt legkevesebb 40 ezer dollárba kerül, de akár a duplája is lehet.

Mindeközben a nepáli turisztikai hatóságok bejelentették, hogy kedden eltűnt egy brit hegymászó és nepáli hegyivezetője. A tájékoztatás szerint a két embernek a csúcsról való leereszkedés során, az úgynevezett „halálzóna” közelében veszett nyoma. A múlt héten két mongol hegymászó halt meg a hegyen.