A Biden-kormányzat pert indított Oklahoma állam ellen

Az amerikai igazságügyi minisztérium pert indított Oklahoma állam ellen, céljuk a szövetségi állam által az illegális bevándorlók ellen hozott törvény megsemmisítése.

Az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma kedden nyújtotta be a keresetet, amelynek értelmében Oklahoma állam törvénye bűntetőjogi következményekkel fenyegeti azokat az illegális bevándorlókat, akik Texas-szal szomszédos államba érkeznek. A washingtoni szövetségi kormány szerint a bevándorlás szabályozása kizárólag szövetségi hatáskörbe tartozik, és az államok nem hagyhatják figyelmen kívül az ország alkotmányát.

Oklahoma állam igazságügyi vezetője, Gentner Drummond főügyész a múlt héten kiállt a törvény mellett, és bírálta a Biden-adminisztrációt, amiért szerinte az kiforgatja az ország bevándorlási törvényeit.

A szövetségi kormány hasonló pert indított korábban Texas állam ellen is, amely 2023 végén hozott törvényt arról, hogy az állam területén jogosulatlanul tartózkodó bevándorlókat a texasi hatóságok letartóztathatják. Washington ebben az esetben is azzal érvelt, hogy a bevándorlás szövetségi hatáskörbe tartozik. Texas állam viszont azzal védekezik, hogy a szövetségi hatóságok nem tartatják be a törvényeket, ezért ők maguk kezdeményezték az Egyesült Államok déli határának védelmét.