A "Most vagy soha!" film sikeréről számolt be Rákay Philip

Két hónap alatt több mint 200 ezer néző tekintette meg a "Most vagy soha!" című filmet a Kárpát-medencében, amelynek sikereiről Rákay Philip, a film producere és forgatókönyvírója számolt be közösségi oldalán.

Rákay Philip hálásan köszönte meg a közönség szeretetét és bizalmát, kiemelve, hogy sokan voltak, akik nem hagyták magukat eltántorítani a film megtekintésétől, annak ellenére, hogy a sajtó jelentős része és a megmondóemberek próbálták elriasztani az érdeklődőket. A hivatalos adatok szerint Magyarországon 160 ezer, míg a határon túl több mint 40 ezer néző váltott jegyet a filmre.

A "Most vagy soha!" ezzel a látogatottsággal a Covid utáni időszakban készült 63 magyar film közül a második legnézettebb lett, és 2024-ben az ötödik legnézettebb mozifilmnek számít Magyarországon, még a nagy költségvetésű amerikai filmekkel is versenyben. Rákay Philip kiemelte, hogy ez a siker egy olyan időszakban jött el, amikor a nemzetközi filmstúdiók szerint az emberek világszerte kevésbé járnak moziba, és még a 150-200 millió dolláros költségvetésű filmek sem hozzák az elvárt bevételeket.