Sztankovics saját zsebéből fizetett a Ferencvárostól való távozásért

Orosz és szerb sajtóhírek szerint Dejan Sztankovics saját zsebéből finanszírozta a Ferencváros labdarúgócsapatától való távozását, miután kifizette a szerződésében szereplő 200 ezer eurós, közel 80 millió forintos kivásárlási záradékot, hogy a Szpartak Moszkva vezetőedzője lehessen.

A múlt csütörtökön hivatalossá vált, hogy Sztankovics a Magyar Kupa döntőjében elszenvedett vereség után hagyja el a Ferencváros kispadját, és rövid időn belül a Szpartak Moszkva vezetőedzői posztját tölti be. A szerb szakember a ferencvárosi időszakát azzal zárta le, hogy kifizette a szerződésében foglalt négyhavi bérnek megfelelő összeget.

Korábban úgy tűnt, hogy a Szpartak Moszkva állja a távozási összeget, és a stábtagokért is fizetett, amiből a Ferencváros akár 150 millió forintot is kaphatott volna. Azonban most orosz és szerb sajtóértesülések alapján kiderült, hogy Sztankovics maga fizette ki a lelépési díjat, hogy mielőbb elhagyja a magyar csapatot, és egyoldalúan felbonthassa a szerződését.

A Republika szerb lap szerint ez a lépés csupán formalitás volt Sztankovics részéről, mivel a Szpartak Moszkva a közeljövőben visszatéríti neki ezt az összeget az új szerződés keretében. Sztankovics a Szpartak Moszkvához két évre írt alá. Jelenleg még nem ismert, ki veszi át a következő szezontól a magyar rekordbajnok csapat vezetőedzői posztját.

A Fradi-tábor nehezen fogadta, hogy a csapat vezetőedzője az elvesztett kupadöntő után hirtelen, a bajnokavatást sem megvárva távozott, az Újpest elleni meccsen félreérthetetlenül üzentek a csapatot bajnoki címig vezető szerb szakvezetőnek.