Duplájára nőtt a gyermekpornográfia áldozatainak száma 2023-ban Magyarországon

Betöltetlen háziorvosi helyek, növekvő számú SNI-s gyerekek, korlátozott óvodai férőhelyek, krónikus betegséggel küzdő iskolások és drasztikus gyermekpornográfiai adatok jellemezték a tavalyi évet, derül ki a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány jelentéséből.

A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány jelentése szerint 2023-ban jelentősen megnehezült a gyerekek és a szülők helyzete Magyarországon. Az infláció hatására minden kiadás közel ötödével többe került, miközben az ingyenes, helyi szolgáltatások sok helyen nem elérhetőek vagy nem megfelelőek voltak.

A jelentés rámutat, hogy a gyerekek harmada nem fér hozzá helyben óvodai neveléshez, és a sajátos nevelési igényű gyerekek száma is növekedett. A háziorvosi ellátás hiánya is súlyos probléma, hiszen 2023-ban 103 731 gyermek nem jutott hozzá lakóhelyén háziorvosi ellátáshoz. Közép-Magyarországon és a Dél-Alföldön 5 százaléknál kevesebben nem jutnak hozzá helyben háziorvosi ellátáshoz, míg a nyugat-dunántúli és a dél-dunántúli vármegyékben ez az arány 20 százalék.

Az egészségügyi ellátások hiányosságai különösen aggasztóak, tekintettel arra, hogy minden ötödik iskolás gyermek krónikus egészségügyi problémával küzd. A saját egészségüket kitűnőnek minősítő tanulók aránya 2002 és 2022 között több mint 10 százalékkal csökkent.

A gyerekek fizikai aktivitása és alvásmennyisége is csökkent, míg az energiaital-fogyasztás és a túlsúlyosság aránya nőtt. A gyerekek átlagosan kevesebbet aludtak 2023-ban, mint 2018-ban (hétköznap alig több, mint 7,5 órát). A 15-19 éves diákok majdnem fele volt már részeg életében, ami jelentősen magasabb szám a korábbi évek adataihoz képest. Az iskoláskorú gyerekek közel ötödére jellemző a rendszeres (legalább heti gyakoriságú) dohányzás. A 9-11. évfolyamon tanulók 17 százaléka kipróbálta már a marihuánát, és minden 10. gyereknél előfordult már visszaélésszerűen szer (nyugtató vagy altató) használata.

A mentális problémák terjedése mellett a gyermek- és ifjúságaddiktológiai ellátásban is csökkent az elérhető szolgáltatások száma. A pszichiátriai fekvőbeteg-ellátás csak 7 vármegyéből és a fővárosban volt elérhető, míg járóbeteg-ellátás továbbra is csak két vármegyében érhető el.

A gyermekjogi jelentés kiemeli, hogy a gyerekek jóllétét nem csak az egészségügyi adatok, hanem a bántalmazás és erőszak mértéke is befolyásolja. A gyermekpornográfia áldozatainak száma a 0-13 éves korcsoportban megduplázódott, a bűncselekmények száma nőtt, és a szexuálisan bántalmazott gyerekek többségét saját családjukban érte erőszak. Tavaly 110 ezernél is több veszélyeztetett gyerekről volt tudomása a gyermekvédelmi rendszernek, és a szexuálisan bántalmazott gyerekek 79,6 százalékát a saját családjában érte erőszak.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.