Az EU jóváhagyta az orosz vagyon felhasználását Ukrajna támogatására

Az Európai Unió Tanácsa elfogadta azt a tervet, amely lehetővé teszi az ukrajnai háború miatt befagyasztott orosz pénzeszközök nyereségének Ukrajna katonai támogatására és újjáépítésére való felhasználását.

Az uniós tanács keddi közleménye szerint a döntésre azért volt szükség, mert Oroszország továbbra is agressziót folytat Ukrajna ellen. A jogszabályok értelmében az uniós bankokban befagyasztott orosz vagyonból származó nettó nyereség 90 százalékát kell Ukrajna katonai támogatására és védelmi ipari kapacitásainak javítására, valamint újjáépítésére fordítani.

A bankoknak a 2024. február 15. óta felhalmozódott nettó nyereségük 90 százalékát kell hozzájárulniuk, amelynek célja, hogy megfeleljenek a törvényi tőke- és kockázatkezelési követelményeknek. Az összegeket félévente fizetik az EU-nak, amelyeket az Európai Békekereten keresztül juttatnak el Ukrajnának. Az uniós kifizetéseket évente felülvizsgálják, első alkalommal 2025. január 1. előtt.

A tanács emlékeztet arra, hogy február 12-én döntöttek arról, az orosz központi bank (CBR) több mint 1 millió eurós vagyoni eszközeivel és tartalékaival rendelkező európai bankok kötelesek az EU korlátozó intézkedései következtében befagyasztott orosz vagyonból származó nettó nyereséget félretenni.

A G7-csoport, amely Franciaországot, Németországot, Olaszországot, Japánt, az Egyesült Királyságot, az Egyesült Államokat és Kanadát tömöríti, valamint az Európai Unió vezetői február 24-i nyilatkozatukban kifejezték támogatásukat Ukrajna önvédelemhez való jogáért, és elkötelezettségüket Ukrajna hosszútávú támogatása mellett. Kötelezettséget vállaltak az önvédelemhez szükséges hozzájárulás növelésére, valamint a katonai célú termelési és szállítási kapacitások bővítésére Ukrajna megsegítése érdekében. A nyilatkozat üdvözölte az uniós jogszabályokat, amelyek a befagyasztott orosz vagyon és kamatainak felhasználását teszik lehetővé, és további lépéseket sürgettek ezen vagyon felhasználásának elősegítése érdekében.