Verőcei hajóbaleset: őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közlekedési vizsgálói gyanúsítottként hallgatták ki a szállodahajó kapitányát, aki ellen kétrendbeli, halált eredményező segítségnyújtás elmulasztása bűntett, valamint hatrendbeli segítségnyújtás elmulasztása vétség miatt indult eljárás.

A rendőrség a kapitányt azzal gyanúsítja, hogy a baleset bekövetkezte után nem tett meg minden szükséges intézkedést a mentésre szoruló személyek kimentése érdekében. A kapitány nem riadóztatta a hajó személyzetét, nem követte a mentési protokoll előírásait, és nem állította meg a hajót. A férfit őrizetbe vették, de érdemi vallomást nem tett a terhére rótt bűncselekményekkel kapcsolatban.

A BRFK munkatársai az eset kapcsán már 25 tanút hallgattak ki, beleértve a szállodahajó személyzetét, az utasokat és külső tanúkat is. A vizsgálat során a rendőrök mind a motorcsónaknál, mind a szállodahajónál helyszíni szemlét tartottak.

A baleset következményeként eddig két utas holttestét találták meg, továbbá öt eltűnt utas után folytatódik a kutatás a parton, a vízen és a levegőben egyaránt. A Blikk információi szerint egy férfi súlyos sérülésekkel került a sürgősségi osztályra, miután késő este sikerült kijutnia a partra. A sérülések között fej- és kulcscsontsérülés is szerepel. A motorcsónak eltűnt utasai után folytatódik a kutatás – számolt be róla a police.hu.