Síró bizalmas, kitárulkozó pornós és bűnbánó ügyvéd: ez történt eddig Trump perén

„AZ ÜGYÉSZSÉG, AMINEK NINCS ÜGYE, TÚL MESSZIRE MENT. SZABÁLYTALAN TÁRGYALÁS!” – írta ki Donald Trump május 7-én saját közösségi médiaplatformjára, a Truth Socialre. A volt elnöknél az ellene folyó büntetőeljárás harmadik hetében szakadt el a cérna, amikor az ügy egyik koronatanúját, Stormy Daniels pornósztárt faggatták a védőügyvédek.

A poszt beleillik a Trump-csapat kommunikációs stratégiájába, amiben folyamatosan támadják az ellene valló tanúkat, az ügyészséget, a bírót, illetve annak családtagjait. Ezt megakadályozandó a bíróság gag ordert, azaz nyilatkozati tilalmat rótt ki a politikusra, aminek többszöri megszegéséért 9 ezer dollárra (kb. 3,2 millió forintra) büntették. Juan Merchan bíró az incidens után közölte Trumppal, hogy ha nem bírja türtőztetni magát, börtönbe kerülhet a tilalom folyamatos megszegése miatt.

Trump ügyvédei a jogi eszköztár legkülönbözőbb lehetőségeit kihasználva próbálták megakadályozni vagy legalábbis késleltetni a tárgyalás elindítását. Többször kérték például Merchan felmentését a bíró elfogultságára hivatkozva, többek között azzal érvelve, hogy a lánya egy olyan tanácsadócéget vezet, amely korábban dolgozott a Demokrata Pártnak.

Az előzetesen 6-8 hét hosszúságúra tippelt per végül április 15-én kezdődött el az esküdtek kiválasztásával, az eljárás felénél tartva pedig lementek a legfontosabb tanúk vallomásai.

A vád, röviden

Ez a per 2018 óta érlelődik, amikor is Trump egykori bizalmasa, Michael Cohen a megbízója érdekében elkövetett törvénytelenségek miatt rá váró börtönbüntetés enyhítése érdekében pentitóvá vedlett át, és a legszélesebb nyilvánosság és Alvin Bragg manhattani kerületi ügyész előtt kiteregette egykori főnöke viselt dolgait.

Trump ellen okirat-hamisítás miatt emelt vádat a manhattani ügyészség 2023 áprilisában. A 34 pontból álló vád magját a Stormy Danielsnek közvetítő útján kifizetett hallgatási pénz adja. Trump az összes vádpontban ártatlannak vallotta magát, és azt is tagadta, hogy lefeküdt volna a pornósztárral.

Az üzleti dokumentumok meghamisítása alapvetően vétségnek számít, amelynek általában pénzbüntetés az eredménye. Azonban a vád szerint Trump azért hamisított dokumentumokat, hogy egy törvényszegést titkoljon el, ami pedig már bűncselekménynek minősül.

A volt bizalmas kitálal

Hope Hicks, Trump korábbi fehér házi kommunikációs igazgatója, a bíróságon például felemlegette, hogyan szerzett tudomást az Access Hollywood néven elhíresült felvételről. Vallomása során Hicks elárulta, hogy az Access Hollywood-botrányra és más hasonló helyzetekre adott első reakciója a teljes tagadás volt.

Jogi szakértők szerint Hicks vallomása egyértelműen káros volt Trumpnak, a bíróságon elpityeredő nőre ugyanis nem lehetett ráfogni, hogy neheztelne a volt elnökre.

Pornósztár a tribünön

A második koronatanú, Stephanie Clifford, művésznevén Stormy Daniels, azt állította, 2006-ban lefeküdt a politikától akkor még távol álló Trumppal. A tanúvallomás után Trump ügyvédei kétszer is kérvényezték, hogy tekintsék szabálytalannak a tárgyalást a vallomás elfogultságára hivatkozva.

Mindenes ügyvéd

Az ügyészség utolsó koronatanújaként tett több napon keresztül vallomást Michael Cohen, Trump volt ügyvédje és néhai hű szövetségese. Cohen azt mondta, Trump utasította őt, hogy foglalkozzon Daniels állításaival, mert attól tartott, hogy azok katasztrofális hatással lehetnek a kampányára nézve.

Alvó exelnök, csendes exelnök

A tárgyalás során nemcsak a tanúk, hanem a vádlott is központi szerepet játszott. Trump már a tárgyalás megkezdése előtt betámadta a vádat vezető Alvin Bragg kerületi ügyészt. A sorozatos támadások hatására Merchan nyilatkozati tilalmat rótt ki Trumpra.

Trump ezt a tilalmat többször megszegte nyilvános posztokkal. Miután pedig a kilencedik ilyen alkalommal a bíró kiszabta a pénzbüntetést, és börtönnel is megfenyegette, Trump New York állam legfelsőbb bíróságán támadta meg a tilalmat.

A helyszínről tudósító több újságíró is azt állítja, hogy Trump többször elaludt a tárgyalás során, Cohen vallomása alatt pedig egyenesen tátott szájjal bóbiskolt. Trump élesen tagadta ezeket a vádakat.