Karácsony Gergely a 2022-es választásokról és az ellenzéki politikáról beszélt

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, a Telexnek adott interjúban elmondta, hogy nem volt biztos abban, hogy az ellenzék képes lett volna kormányozni, ha megnyerik a 2022-es választásokat. A politikus szerint a vereség után az ellenzéki közvélemény csalódottsága és fásultsága vezetett a Tisza Párt hirtelen népszerűségének növekedéséhez.

Karácsony kifejtette, hogy az emberek úgy gondolják, a Fideszt csak egy korábbi fideszes válthatja le, mivel ismeri a párt működését. Ezzel kapcsolatban a főpolgármester megjegyezte: „Én ebben egyébként nem hiszek”, de hozzátette, hogy új energiákra van szükség az ellenzéki oldalon. Ugyanakkor kritikusan nyilatkozott a Tisza Párt fővárosi listáján szereplő jelöltekkel kapcsolatban, mondván, hogy csak rossz jelöltek vannak ott, és budapesti programot még nem látott tőlük.

Az interjú során Karácsony az LMP-t említette, mint amelyik párt esetlegesen befolyásolta a fővárosi választási rendszer módosítását, amit a Mi Hazánk kezdeményezett, de a Fidesz hagyott jóvá. A főpolgármester beszámolt arról is, hogy hangfelvétele van arról, hogy a Fidesz fontolgatja egy jelöltjük visszaléptetését Vitézy Dávid javára.

Vitézy Dávid esetleges helyettesként való kinevezését nem zárta ki, de megjegyezte, hogy Vitézy korábbi ügyei miatt nem lenne helyes közpénzt rábízni:

„Ő egy olyan ember, akinek van a fejében nagyon sok minden a városról, ami tartalmilag nagyon hasonló ahhoz, amit én gondolok, és van mögötte 10 év, amikorő mindig olyan helyzetben volt, hogy nagyon sok közpénz volt rábízva, és ezekből nem sok minden sült ki.”

Karácsony szerint Vitézy Dávidnak több alázatot kellene mutatnia, és sajnálja, hogy a szakértőből politikus lett, aki „nagyon hamar lement kutyába”. A főpolgármester szerint Vitézy harmadik lesz a június 9-i önkormányzati választáson, és bár értékes embernek tartja, nem bízna rá közpénzt. A főpolgármester szerint Vitézy indulása a Fidesz érdeke, és a Fidesz Budapestet elveszettnek hiszi. Karácsony a következő ötéves ciklust végig akarja csinálni főpolgármesterként, és 2026-ban biztosan nem lesz belőle miniszterelnök-jelölt, de azt felelősen nem tudná kijelenteni, hogy soha többé nem lesz az.

A Publicus Intézet felmérése szerint Karácsony Gergely magabiztosan vezet a főpolgármester-jelöltek versenyében: az összes megkérdezett 46 százaléka szavazna rá a június 9-i önkormányzati választáson. Karácsony mögött alaposan lemaradva 23 százalékon áll Vitézy Dávid, őt követi Szentkirályi Alexandra 19 százalékkal, illetve a Mi Hazánk jelöltje, Grundtner András 3 százalékkal. A közvéleménykutató szerint, ha a Fidesz jelöltje visszalépne, az plusz egy, ha pedig az LMP jelöltje szállna ki a versenyből, az pedig hét százalékot hozna Karácsonynak. A Tisza Párt támogatói közül sokan Karácsonyra szavaznának, ha a Fidesz jelöltje visszalépne.

A főpolgármesterrel készített másfél órás interjút itt lehet visszanézni. Karácsony Gergely nemrégiben a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastjának volt a vendége, ahol részletesen beszélt a Főváros pénzügyi helyzetéről, a kormánnyal való együtt(nem)működésről, az uniós forrásokról, a lakhatási programokról, a pártpolitikai harcokról és a Z generációról.

Karácsony egyébként arra számít, hogy a Fidesznek egyharmada lesz majd a közgyűlésben, közben pedig abban reménykedik, hogy a Momentum is bejut, mert velük együtt tud dolgozni. Következő a sorban nála a Kutyapárt, akikről azt gondolja, a város működőképességéért szintén együtt tudna működni. A Magyar Péter-féle Tisza Pártról annyit gondol, hogy annak fővárosi listáján csak rossz jelöltek vannak, budapesti programot pedig még nem látott tőlük.

Az interjúból kiderül az is, hogy azzal a forgatókönyvvel pedig nem számol, hogy nem nyeri meg a főpolgármester-választást, B terve egyáltalán nincs. 10-ből 7 pontot adna magának az elmúlt öt évére, de nem számolta össze, mennyi teljesült a 2019-es kampányígéreteiből.