A bajor ujjbirkózás mesterei

Az ujjbirkózás, amely első hallásra talán humorosnak tűnhet, komoly sporttá nőtte ki magát Németországban és Ausztriában, ahol már több mint fél évszázada hódolnak ennek a hagyománynak. A sportágban idén is bajnokot avattak.

Május második hétvégéjén Bernbeurenben került megrendezésre a „fingerhakeln” bajnokság, ahol több mint 150 férfi mérte össze az erejét ezer néző szeme láttára. A legfiatalabb versenyző 15, a legidősebb pedig 70 éves volt, és a legmagasabb kategóriában Markus Geisenhof diadalmaskodott.

Marie-Therese Eierstock, a Fingerhakler Gau Auerberg egyesület vezetője elmondta, hogy ez a hagyomány már régóta népszerű a régió sörházaiban és kocsmáiban. A fingerhakeln, vagyis az ujjhúzás, a németországi alpesi régióban és a szomszédos Ausztriában is ismert sport, amelyet már 1959 óta űznek, hagyományos bajor népviseletben.

A sport eredetével kapcsolatban több elmélet is létezik. Egyesek szerint a favágók régi céhének hagyományából ered, mások szerint az alpesi férfiak vitáit döntötték el így, míg egy harmadik verzió szerint a német kocsmákban született meg a sport, ahol a férfiak egy ingyen korsó sörért mérték össze ujjerejüket.

A versenyek során a résztvevők az asztalnál ülnek szemben, és az egyik ujjukat – általában a középsőt – egy bőrhurokba vagy szíjba akasztják, majd megpróbálják a maguk térfelére húzni az ellenfelét vagy annak ujját. Az egész általában néhány másodpercig tart, a győztes pedig továbbjut a következő körbe. Minden versenyző mögött áll egy úgynevezett Auffänger, azaz „elkapó”, aki megakadályozza, hogy a versenyzők hanyatt essenek.

Az ujjbirkózók kor és súly szerinti kategóriákba sorolódnak, és bár elméletileg bármelyik ujjal lehet indulni, a többség a középső ujját használja. Az edzések során a versenyzők súlyokat emelnek, teniszlabdákat zúznak, felhúzásokat hajtanak végre, és néhányan akár 50 kg-os súlyt is megemelnek egy ujjal, vagy éppen az ujjukkal kapaszkodva lógnak a plafonról. A verseny napján expanderrel melegítik be az ujjaikat, majd meghempergetik őket magnéziában.

Németország minden tájáról érkeznek versenyzők, hogy megmérettessék magukat, és bár a sport külföldön is népszerű, mégsem vonzza olyan nagy tömegeket, mint egy Bayern München-meccs. Azonban évről évre egyre többen érzik úgy, hogy érdemes ellátogatniuk egy németországi versenyre.