Sikeres királynő lett Kleopátra lánya

VII. Kleopátra lánya, Kleopátra Szeléné római fogságban nőtt fel, majd egy szintén fogoly herceggel összeházasítva egy klienskirályság élére került, ahol diadalmas uralkodássá változtatta tragikus örökségét.

VII. Kleopátra, akit a rómaiak szenvedélyesen gyűlöltek, hírneve Kr. e. 30 végére mélypontjára ért, miután Marcus Antoniust elcsábította és egy olyan szövetségbe csalogatta, amely végül vereséget szenvedett Octavianustól. Rómában azonban az elfoglalt Egyiptom iránti lelkesedés tetőpontjára hágott, és az egyiptomi művészet iránti érdeklődés kirobbant. Kleopátra Szeléné, Antonius és Kleopátra lánya, aki Kr. e. 40-ben született, körülbelül 10 éves volt, amikor szülei öngyilkosok lettek. Őt és testvéreit, Alexandrosz Hélioszt és Ptolemaiosz Philadelphoszt Octavianus Rómába vitte, ahol Octaviának, Antonius korábbi feleségének otthonába költöztette őket.

Suetonius szerint Octavianus egyfajta kedves apafigura volt a gyermekek életében, de politikai megfontolásból tartotta őket felügyelete alatt. A római diadalmenet harmadik napján, amely az egyiptomi hódításról emlékezett meg, Kleopátra Szeléné és Alexandrosz Héliosz a Hold és a Nap jelmezét viselte. Octavianus gondoskodott arról, hogy Antonius gyermekei hagyományos római nevelésben részesüljenek, Kleopátra Szeléné helyzete azonban nem volt egyértelmű, hiszen őt Antonius Kréta és Cyrenaica királynőjévé nyilvánította.

A megoldás Gaius Julius Juba személyében jelent meg, aki szintén trónfosztott királyi család utolsó sarja volt. Kleopátra Szeléné és II. Juba Kr. e. 25 körül házasodott össze, és az újonnan megalapított Mauretania klienskirályságba indultak. A frigyüket Mütilénéi Krinagorasz versben énekelte meg.

Mauretania a római birodalom nyugati részén volt az egyetlen klienskirályság, amely jelentős természeti forrásokkal rendelkezett. A királynők, mint Kleopátra Szeléné, sokkal láthatóbbak voltak a birodalom peremén, és aktívan részt vettek királyságuk kormányzásában. Kleopátra Szeléné és Juba együtt uralkodott, amit az általuk veretett pénzérmék is igazolnak. A királynő önállóan is veretett pénzeket, amelyek egyiptomi motívumokkal voltak díszítve.

A házaspár nagyszabású építési programba kezdett Caesareában, amelyet Octavianus tiszteletére neveztek el, és ahol az egyiptomi kultúrát is tisztelték. Juba írásaiban is megörökítette az egyiptomi történeteket, amelyek valószínűleg Kleopátra Szelénétől származtak.

Kleopátra Szeléné halála után is jelentős figurája maradt a királyságnak, és érméit még két évtizeddel később is használták. A római történetírók főként a birodalom központjában zajló eseményekre koncentráltak, ezért Mauretaniáról nem sokat írtak, ami arra utal, hogy ott simán mentek a dolgok. Kleopátra Szeléné csendesen győzött, és nem lármásan veszített, ezért ma kevésbé ismert.

A cikket Boross Anna fordította.

BBC History magazin
Májusi lapszám