Egy nagy korszak véget ért, Jürgen Klopp elbúcsúzott a Liverpooltól

Kilenc szezon és hét megnyert trófea után Jürgen Klopp búcsút intett az Anfield Roadnak. A vasárnapi, Wolverhampton elleni mérkőzés volt az utolsó, ahol a német zseni ült a Liverpool kispadján, ezzel pedig a klub egyik legfantasztikusabb korszaka ért véget.

Ebben a majdnem kilenc évben Klopp újjáépített egy nagy múltú klubbot, amely érkezésekor a padlón volt, távozásakor viszont visszakerült méltó helyére. Jürgen Klopp az elmúlt években teljességgel átadta magát a Mersey-parti csapatnak, amely így újra megtanult győzni, nagynak lenni és az idő előre haladtával olyanná vált, mint edzője.

Az ezerarcú Klopp

Jürgen Kloppot négyszer büntette meg az Angol Labdarúgó-szövetség, mintegy 158 ezer font (71 millió forint) értékben. Csak ebben az idényben 3 sárga lapot mutattak fel Kloppnak, a legutóbbit a Sparta Praha ellen 6–1-re Európa-liga nyolcaddöntő visszavágóján. A liverpooli évei során Klopp fokozatosan lett egyre higgadtabb, legnagyobb riválisáról, a Manchester City-t irányító Pep Guardioláról pedig mindig tisztelettel és elismerően nyilatkozott.

A pálya szélén rohangálás jobb napokon sem maradhatott el a német edzőtől, bár ekkor jobbára magasba emelt karokkal, széles mosollyal az arcán tette mindezt. A sorsdöntő pillanatokban pedig nem riadt vissza attól, hogy egy jó viccet elsüssön. Így volt ez 2018 novemberében, amikor Kloppékra kulcsfontosságú mérkőzés várt Párizsban, a Parc des Princes arénában. A meccset megelőző sajtótájékoztatón egy újságírói kérdés után Klopp éppen a francia tolmácsot hallgatta, amikor a férfi hang hallatán elmosolyodott, majd megjegyezte: „Amúgy nagyon erotikus ez a hang. A tolmács. Gratulálok! Kérem még egyszer”.

Klopp, az egyszemélyes márka

Jürgen Kloppot nem csupán az egyénisége, de a külseje is megkülönbözteti a többi edzőtől. Amikor Klopp 2015-ben megérkezett a Mersey-partjára, divatos szemüvege volt legfőbb védjegye, ám 2021-ben úgy döntött, megcsináltatja a szemét, búcsút intve az okulárénak. Egy kényelmes sportcipő, amit egy melegítőszettel visel, hidegebb időben kiegészítve az ikonikus fekete pufidzsekijével.

„Ha három rövid szóval kellene összefoglalnom, akkor hiteles, humoros és szerethető” – mondja róla Ged Colleypriest, az Underdog sportmarketing cég alapítója az Athleticnek. – „Ezek a tényezők, amik fenntartják a jó viszonyát a szurkolókkal, a médiával és a márkákkal egyaránt”.

A karizmájával megvette a tulajdonosokat, majd az egész csapatot

Öt hónappal azután, hogy elhagyta a Borussia Dortmund csapatát, 2015. októberében New Yorkban találkozott a Liverpool tulajdonosaival Jürgen Klopp. Egy héttel később, 2015. október 8-án Jürgen Klopp három évre szóló szerződést írt alá a Liverpoolhoz. Az ő fejében már ekkor összeállt a kép, miképp érhető ez el, viszont azt is érezte, hogy a szurkolók nem állnak ott a csapat mögött, a sikerhez viszont mindenkire szüksége volt.

Klopp elképzelése bevált, aminek első valódi visszaigazolása a 2016-os, Dortmund elleni visszavágó volt az Európa-liga negyeddöntőjében. A finálét végül 3–1-re a Sevilla nyerte, de ez volt Jürgen Klopp első nemzetközi döntője a Liverpool kispadján.

„Csapatként visszatérünk, mert itt a helyünk”

A Bajnokok Ligája 2018-as kijevi fináléját a Real Madrid nyerte meg 3–1-re. „Nem ez a vereség fog meghatározni minket. Csapatként visszatérünk ide, mert itt a helyünk” – állt ki játékosai elé Jürgen Klopp a mérkőzés után. Egy évvel később a madridi Wanda Metropolitano Stadion adott otthont a Bajnokok Ligája döntőjének, ahol a Liverpool és a Tottenham csapott össze egymással. A finálét a „vörösök” nyerték 2–0-ra, begyűjtve ezzel a klub hatodik BL-trófeáját.

A hőn áhított angol bajnoki aranyra se kellett már sokat várni, 2020-ban, harminc év szünet után a Premier League-et ismét a Liverpool nyerte meg, megszerezve ezzel a klub 19. bajnoki címét. A 2021/2022-es szezonban az FA-kupát és az angol Ligakupát, majd egy évre rá az angol Szuperkupát nyerték meg a „vörösök”.

Csalódás-e Klopp utolsó szezonja?

Jürgen Klopp január 26-án jelentette be, hogy távozik a Liverpooltól. A csapat ekkor 5 pont előnnyel vezette a tabellát a Manchester City előtt. Szinte napra pontosan egy hónappal később, február 25-én a „vörösök” megnyerték az angol Ligakupát, miután a Wembley Stadionban hosszabbítás után 1–0-ra legyőzték a Chelsea csapatát. A bajnokság kezdete előtt a bukmékerek 10 százalék esélyt adtak az erősen újjáalakuló Liverpool bajnoki címének. A Liverpool a 2023–2024-es szezont egy angol Ligakupa győzelemmel és egy Premier League bronzéremmel zárta, méltó módon búcsúztatva Jürgen Kloppot és egy stabil alapot teremtve Arne Slotnak.