Ficót meglőtték, Putyin Kínában járt, Biden pedig vámokkal sorozta meg Pekinget

Robert Fico szlovák miniszterelnök ellen merényletet követtek el, a politikus súlyos sérüléseket szenvedett el, az orvosok órákon át operálták. Vlagyimir Putyin orosz elnök Kínába látogatott, Joe Biden amerikai elnök mindeközben büntetővámot vetett ki a kínai elektromos autókra, akkumulátorokra és napelemekre. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.

Közel hat hónappal a holland parlamenti választások után a választásokon győztes Szabadságpárt (PVV) megállapodott egy koalíciós kormány létrehozásáról három másik jobbközép párttal. Geert Wilders, a Szabadságpárt vezetője szerdán jelentette be az új koalíciót, amely a Szabadságpártot (PVV), a Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD), az Új Szociális Szerződés (NSC), valamint a Gazdák és Polgárok Mozgalma (BBB) pártokat fogja magába foglalni.

Az argentin infláció áprilisban immár negyedik egymást követő hónapja lassult havi összevetésben, Javier Milei elnöksége alatt először esett ez az érték az egy számjegyű tartományba. A márciusi 11 százalékos érték után 8,8 százalékos áprilisi inflációról adott hírt a hivatal. Éves viszonyításban azonban az infláció 289,4 százalékos volt 2023 áprilisához képest, ami több évtizedes távlatban is a legmagasabb érték.

Nagy Sándor Gyula, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora az Economxnak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy az inflációs adatokban jelentősebb javulást talán csak év végére vagy 2025 elejére lehet várni.

Putyin lendületesen nyitotta újabb elnöki ciklusát

Vlagyimir Putyin orosz államfő nem tétlenkedett múlt heti ismételt elnöki beiktatása után. Szergej Sojgut leváltotta a Kreml a védelmi minisztérium élén, helyére egy polgári közgazdász, Andrej Belousov érkezett. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint az orosz hadsereg költségvetése megközelíti a volt Szovjetunió haderejének költségvetését az 1980-as évek közepén.

Az Institute for the Study of War kutatóintézet elemzői szerint a lépés azt sugallja, hogy Putyin a jövőben a NATO-val való konfrontációra készülhet, míg Alekszandra Prokopenko, az orosz központi bank volt tanácsadója szerint Belousov kinevezése azt mutatja, hogy Putyin egy elhúzódó fegyverkezési versenyen keresztül tervezi Ukrajna felőrlését.

Putyin az átszervezés után Kínába látogatott. Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének tudományos főmunkatársa szerint az orosz-kínai kapcsolatok már az ukrajnai háború előtt is intenzívek voltak, de az EU-val bonyolított kereskedelemben a háború kitörése óta 60-70 százalékos visszazuhanás következett be.

Az amerikai hozzáállás egészen más

Joe Biden amerikai elnök a héten bejelentette, hogy megemeli a kínai gyártású elektromos autókra, napelemekre, acélra és más árukra kivetett vámokat. A Fehér Ház szerint az intézkedés válasz a tisztességtelen politikára és az amerikai munkahelyek védelmét szolgálja. Kína ellenzi a vámemeléseket és megtorló intézkedéseket fog hozni. Elemzők szerint a vámok nagyrészt szimbolikus jellegűek.

Donald Trump korábbi elnök szerint Biden az elektromos autók támogatásával „megöli” az amerikai autóipart. Biden azonban fogadkozott, hogy nem fogja hagyni, hogy Kína „tisztességtelenül ellenőrizze az elektromos járművek és más kulcsfontosságú áruk – például az akkumulátorok, a számítógépes chipek és az alapvető orvosi eszközök – piacát”.

Meglőtték a szlovák kormányfőt

Robert Fico szlovák miniszterelnök ellen szerdán elkövetett merénylet megrázta Európát. A kormányfőt Nyitrabányán (Handlova) egy kihelyezett kormányülést követően lőtték meg, amikor a tömeghez közelített. Ficót mentőhelikopterrel szállították a besztercebányai kórházba, ahol órákon át tartó műtétet hajtottak végre, de még ezt követően is életveszélyes állapotban volt.

Donald Tusk lengyel miniszterelnököt közösségi oldalán fenyegették meg, Alexander De Croo belga kormányfő pedig feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki állítólag a kormányfő lelövésére buzdította a hallgatóit. A Waregem1 rádió azonnal felfüggesztette a műsorvezetőt.