184 éve nem merült le a világ legtartósabb eleme

Az Oxford Egyetem Clarendon laboratóriumában egy különleges műtárgyat őriznek, egy közel két évszázada működő csengőt, amely az elektromosság hőskorából származik és rendkívül keveset fogyaszt.

Az oxfordi elektromos csengő, vagyis az Oxford Electric Bell egy üvegharangban őrzött szerkezet, amelyben egy 4 milliméteres felfüggesztett kalapács mozog két rézcsengő között az elektrosztatikus feszültség hatására. A mozgás túl gyenge ahhoz, hogy valódi csengést produkáljon, de szabad szemmel jól látható. A csengőt a Watkin and Hill műhely készítette 1825-ben, és felette egy olvasztott kén borítású szárazelem található, amelynek pontos anyaga és felépítése máig ismeretlen.

A történészek egy 1984-ben publikált cikk alapján arra következtettek, hogy az elem belsejében mintegy 2000 cink szulfáttal átitatott papírkorong lehet, amelyek egyik oldalára ónt, a másikra mangán-dioxidot ragasztottak. Az elem nem száraz, az elektrolit szerepét víz vagy vizet tartalmazó paszta tölti be.

Robert Walker tiszteletes, aki experimentális filozófus volt, vagyis modern nevén fizikus, vitte be a szerkezetet a XIX. század közepén az intézménybe. Azóta a számítások szerint mintegy 10 milliárdszor csengetett. A két harang között 2 kilovoltos feszültség van, ami a standard 220 volt közel tízszerese, és a kis kalapács minden ütésnél pár nanoampernyi töltést ad át, így nagyon lassan meríti le az elemeket.

Az 1840-es években, amikor a csengő készült, Petőfi Sándor még csak 17 éves volt, és Kossuth Lajos gróf Széchenyi Istvánt nevezte meg „a legnagyobb magyarnak”. Ebben az időben jelent meg először a Magyar Tudományos Akadémia folyóirata, a Magyar Tudomány, és Nagy-Britanniában kiadták az első bélyeget, a fekete egypennyst.

A clarendoni elem így a világ legtartósabb ismert eleme lett. A készítők egy korabeli levélben mellékelt leírása szerint a szerkezetben tárolt erő ritkán tart ki három-négy évnél tovább, és csak egy átmeneti működésű csinos szerkezetnek tartották.

Hogy meddig működik még, nem tudni, de biztos, hogy nem örökmozgó. Vagy az elemek merülnek le, vagy a kalapács kopik el végleg. A Clarendon laboratórium ma is működő fizikai kutatóhely, és a kutatók már várják a pillanatot, amikor megismerkedhetnek a Guinness-rekorder szuperelem valódi összetételével.