Kunovics Katinka esküvőjéről mesélt

Nem volt zökkenőmentes az énekesnő nagy napja.

Május 3-án, két elhalasztott időpont után végre férjhez ment Kunovics Katinka, aki először nagyon szűk körben, az anyakönyvvezetőnél mondta ki a boldogító igent, majd ezt követően egy negyvenfős lagzin is megünnepelte Zoltánnal való szerelmét.

„Négy éve vagyunk egy pár, szeretjük egymást, és a hétköznapokon semmit nem változtat a papír, de nekünk mégis fontos, hogy ezzel az újabb kötelékkel megerősítettük a kapcsolatunkat” – kezdte az énekesnő a Story magazinnak. Mint elárulta, két egykori zenésztársa, Völgyi Zsuzsi és Gáspár Győző is részt vett az előkészületben, valamint az esketésen is, de a nagy nap nem teljesen a tervek szerint alakult.

„Nem vittem magammal a személyi igazolványomat, ez valahogyan nem jutott eszembe, és a teendők listájáról is lemaradt. Tíz percre lakunk, Zsuzsi gyorsan hazaszaladt érte. Aztán kiderült, hogy a tanúm, vagyis Gáspár Győző személyi igazolványa januárban lejárt, így ő nem tanúskodhatott. Végül egy barátnőm ugrott be, neki volt érvényes papírja. Mindez annyi időbe telt, hogy nem végeztünk volna a következő esküvőig, így csak másfél óra és három másik esküvőt végigvárva lettünk Zolival férj és feleség. Én azt hittem, hogy a pezsgőt, amivel koccintunk, a hivatal állja, eszembe sem volt ezt bárkitől megkérdezni, így aztán nem vittünk, nem volt mivel koccintsunk. Győző azonban gyorsan leszaladt a sarki kisboltba, és ezt is megoldotta” – mesélte Kunovics.

Az esküvővel kapcsolatos egyik legszebb emlékét is megosztotta az énekesnő: „Katinka megkérdezte tőlünk az este, hogy Zolit ezentúl hívhatja-e apucinak. A férjem pedig annyit mondott, ’úgy szeretlek, mintha a saját lányom lennél’, majd megölelték egymást”.