A Bentley eddigi legerősebb modellje: az új Continental GT

A Bentley bejelentette, hogy az új Continental GT lesz a márka eddigi legerősebb tömeggyártott autója, melynek hivatalos bemutatójára júniusban kerül sor.

A Totalcar információi szerint az új V8-as motorral szerelt Continental GT modell összkerék-kormányzást, nyomatékvektorálásra képes összkerékhajtást és sperrdifi is kap, amelyek hozzájárulnak a jármű kivételes teljesítményéhez. Az új generáció, amely az álcafestés ellenére is hasonlít elődjére, inkább csak egy ráncfelvarrásnak tűnik, semmint teljesen új modellnek.

A technikai részletek többségét a Bentley még nem hozta nyilvánosságra, de néhány fontos adat már ismert: a hibridizált V8-as motor 771 lóerős teljesítményt és 1000 Nm nyomatékot biztosít, valamint a környezetvédelmi szempontokat figyelembe véve 80 kilométert képes megtenni elektromos üzemmódban.

Az Edmunds szaklap előzetes becslései szerint az új Continental GT alapára 250 ezer dollár felett kezdődhet.