Trump-párti művész pénisz alakú lufikkal tiltakozik

Száz darab pénisz alakú, rózsaszín lufit engedett el egy Trump-párti művész New Yorkban, az exelnök elleni per helyszínénél, tiltakozásul a bírósági eljárás ellen. A lufikra az ügyben eljáró bíró, Juan Merchan és az ügyész, Alvin Bragg arcképe volt felragasztva. Scott Lobaido művész szerint az akcióval azt akarta demonstrálni, hogy az eljárásban részt vevők „egy rakás haszontalan fasz”, akik Donald Trumpot próbálják tönkretenni.

A per középpontjában Stormy Daniels egykori pornószínésznő állításai állnak, miszerint évekkel ezelőtt intim kapcsolatba került Donald Trumppal. A vádak szerint a nő 130 ezer dollárt kapott azért, hogy ne beszéljen az esetről. Mivel ez a summa kampányfinanszírozási szabályokat sért, így indult eljárás az ügyben. Daniels május elején tett részletes vallomást a bíróságon, ami felháborodást váltott ki Trump ügyvédei körében. Az exelnök minden vádpontban ártatlannak vallotta magát.

Lobaido elárulta, hogy a lufik elkészítése 1500 dollárba került, és két napot vett igénybe, hogy a bírók és az ügyészek képmásait ráragassza a lufikra, valamint hogy azokat úgy engedje el, hogy ne repüljenek el azonnal.

A bírói pártatlanság kérdése azonban nem csak ebben az ügyben merült fel. A New York Times beszámolója szerint Samuel Alito, az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának egyik tagja, kertjében fordítva lengett az amerikai zászló 2021 januárjában, ami a Trump-szimpatizánsok körében a "valódi" győzelem hitének szimbóluma volt. Alito tagadja, hogy ebből a megfontolásból került volna ki házához a fordított zászló, és közleményében azt írta, hogy felesége rakta ki azt rövid időre, egy szomszédja kifogásolható és személyesen sértő kifejezéseire válaszul.

Nem Samuel Alito az első legfelsőbb bíró, akinek Donald Trumppal szembeni elfogultságával kapcsolatos kétségekkel kellett szembenéznie. Clarence Thomas, a testület konzervatív szárnyához tartozó bírót is bírálat érte, miután kiderült, hogy trump-szimpatizáns felesége részt vett az exelnök január 6-i nagygyűlésén, amely megelőzte a Capitolium elleni támadást. Thomas pártatlanságát amiatt is kérdőre vonták, hogy egy republikánusokhoz közel álló milliárdos több luxusutazást is fizetett neki és feleségének. A Legfelsőbb Bíróság 2023 novemberében fogadta el történetének első etikai kódexét a Thomast érintő botrányokat követően, amely előírja, hogy a bíráknak pártatlannak kell maradniuk, és kerülniük kell a politikai nyilatkozatokat.