Az Azahriah-val közös Tisza-cipőért sorban állnak a rajongók

Az eső ellenére is hosszú sorok kígyóztak a Tisza-cipő boltja előtt, ahol a rajongók az Azahriah-val közös limitált kollekció darabjaiért vártak.

Az Astoria melletti Tisza-cipő üzlet előtt már reggel hat órától gyülekeztek az emberek, hogy elsőként szerezhessenek be egy pár különleges cipőt vagy más ruhadarabot a limitált kollekcióból. A legnagyobb rajongók még ennél is korábban, csütörtök este tíz órakor foglalták el helyüket a sorban, és ott töltötték az éjszakát. Egyesek még korábban, este hétre érkeztek, hogy biztosan cipőhöz jussanak.

A Tisza-cipő boltja pénteken kezdte meg az Azahriah-val közös kollekció darabjainak értékesítését. Bár az üzlet csak délelőtt tíz órakor nyitott, a vásárlók már jóval korábban sorakoztak, és a Telex tudósítója szerint már 45 perccel a bolt nyitása előtt körülbelül ötvenméteres sor állt az üzletig, 100-150-en várakoztak addigra. Az eső végül gyorsabb volt, így a rajongók egy része az esernyők és kabátok ellenére is biztosan bőrig ázott, vagy legalább meghűlt.

A kínálatban 600 pár egyedi, erre az alkalomra gyártott és tervezett TISZA cipő található, melynek darabja nagyjából 50 ezer forintba kerül. A kollekció része 300 pár fekete vagy 300 pár fehér cipő, zokni és egy mez. Emellett 500 hosszú ujjú tréning felső (35 ezer forint), 800 rövid ujjú mez (30 ezer forint) és 1000 zokni (4 ezer forint) is elérhető a pénteki és szombati napokon. A cipőkön a hagyománytól eltérően nem a talpukon, hanem az oldalukon található a méret, és mindegyik példány sorszámozott, ez is az oldalukon van.

Az eseményen külön képviselete volt az autista spektrumzavarral élő Azahriah-rajongóknak: őket Kelemen-Kálazy Éva és Brokés Judit, az AutiSpektrum Egyesületet reprezentálta. Azahriah reggel tíz előtt pár perccel ért oda, vele volt Mazzag Izabella is, a róla szóló dokumentumfilm rendezője. A vásárlókat aztán kettesével kezdték el beengedni az üzletbe tíz óra után, Azahriah a beszámolók szerint nem volt túl bőbeszédű. A legelső két érkező dedikált Memento lemezt kapott ajándékba.

Egy vásárló azt mondta riporterünknek, hogy Azahriah szűkszavú volt, de hálás, hogy ennyi ideje itt vannak. A fiú azt még nem tudta megmondani, hogy a cipőt hordani fogja-e, a mezt viszont biztosan. „Lehet 28-29 éves férfiként is rajongani egy másik férfiért. Nem az összeg számít, megérte az itt töltött időt” – mondta egy másik, szintén este héttől várakozó fiú, aki vásárolt a barátainak is. „Egyik a polcra, másik a lábra” – fogalmazott. A cipőt ő sem fogja hordani. A hvg.hu-nak többen is azt mondták, a lábuk helyett inkább a polcra szánják a különleges terméket.

A helyszínen egyébként nyugodt a hangulat, nincs tömegpszichózis, rendben vezénylik az eseményeket. A Telex riportere szerint sok az érdeklődő is a környéken: sorra mennek oda a vásárlókhoz a negyvenes-ötvenes járókelők, mindenki meg akarja nézni a kollekciót. A helyszínt a rendőrség is biztosította.

Ha valaki vásárolni szeretne, akkor ezekre a szabályokra kell figyelnie:

  • 1 fő egy termékből maximum 2 db-ot tud megvásárolni. Tehát 1 fő összesen 2 pár fehér cipőt, 2 pár fehér-fekete cipőt, 2 db tréning felsőt, 2 db mezt, és 2 db zoknit vásárolhat.
  • Egy vásárló így maximum 10 terméket vásárolhat a fentiek szerint. Az összesen 10 db termék ettől eltérő felosztására nincs lehetőség.
  • A vásárlókat továbbá arra kérik, hogy a járókelőket és a környező boltok vendégeit ne zavarják.

Azahriah május végén fog tripla koncertet adni a Puskás Arénában, amelyek mindegyikére már hónapokkal ezelőtt elfogytak a jegyek. A márka közösségi oldalán egy héttel ezelőtt jelentette be „története eddigi talán legnagyobb kollaborációját”, és a cég ma posztolt közösségi felületén, hogy az első napot követően még mezek, tréningfelsők és cipők is „gazdára várnak”.