Szórunk a művészetbe, ezúttal pedig jól is tesszük

Nem mindennapi kiállítást láthattunk Budapesten a belváros szívében. Kiss Miklós alkotóművész egy nyilvános vécé dizájnját készítette el, amely komplexitásával és ötletességével páratlan eredményt hozott. Egy csekély összegért bárki bemehet és elmélyülhet a pop art művészet világában, ha pedig a szükség úgy hozza, könnyíthet is magán.

Az Arcanum szerint a művészet olyan alkotó tevékenység, amelynek célja a valóságnak bizonyos esztétikai elvek szerint, a szép érzését felkeltő eszközökkel való, az egyedi jelenségeket általánosító, tipizáló tükrözése, megjelenítése.

Kiss Miklós, aki a Magyar Képzőművészeti Egyetem festészeti szakán végezte tanulmányait, sokáig küzdött azzal, hogy meghatározza, mi is az igazi művészet. A diploma megszerzése után nem ragadott ecsetet, és sokáig maga sem értette, melyek azok a keretek, ami alapján a világ megszabja, mi számít művészetnek.

Kiss Miklós ma már kiforrott alkotó, aki külföldön kezdett dolgozni, miután Magyarországon sokáig úgy látta, hogy amit képvisel, nem fér bele az általuk befogadható képzőművészetbe. Világjárás során díjjal jutalmazták New Yorkban és Párizsban, csoportos kiállításokon vehetett részt Londonban és Németországban, egyéni tárlatai nyíltak Kínában, Dél-Koreában, Velencében és Rómában.

A Pop&Roll Art Toilet néven létrehozott víziója korábbi alkotásait és új ötleteit keveri, az alapot pedig gyerekkora és saját gyermeke adta. Az 80-as, 90-es évek világának Magyarországra későn beérkező hangulatából építkezik.

Az előtérben számos öltözőszekrény installációt láthatunk, amire a klasszikus fürdők hangulata tesz rá egy lapáttal. Kidobásra szánt, mentett játékoktól, a színarany csótányon át egészen a művész saját emogram válogatásáig mindent találni itt. Az emogram olyan speciális emoji, amely az arc vonásait nem sima ívekből, hanem betűkből rakja össze.

A művészmosdó női és férfi részlege nem sokban tér el, a különbség csupán annyi, hogy a hölgyeknek picit nagyobb tér jutott, az uraknál piszoárok és vécék vannak felváltva, míg a hölgyeknél csak az utóbbi, és van egy meglepetés WC is.

A mosdó melletti bejáratnál egy boltot és egy külön kiállítóteret is létrehoztak, ahol egyes alkotásokat külön is meg lehet nézni, és ahol nem csupán a művész, hanem más itthoni és külföldi alkotók, valamint a popkultúra világának ikonikus elemei is megjelennek.

Kiss Miklós alkotásai mély üzenettel bírnak, amelyek többek között háborús és társadalmi kérdéseket feszegetnek, mint például a dróntámadások morális dilemmáját.

A kiállítótér nyitva tartását meghosszabbították május végéig, mivel az elmúlt hetekben pörgött fel igazán a népszerűsége. Júniustól új művészek veszik birtokba a kiállítóteret, de a művészmosdó megmarad.