"Minden nap tanulok valamit, ez a jó az életben" - így él most Karsai Dániel

Halálos betegséggel diagnosztizálták, de még mindig tartja, hogy örök optimista. Gyomorszondával táplálják, de most is törekszik arra, hogy minden nap tanuljon valamit.

Karsai Dániel ügyvéd-alkotmányjogász 2022 augusztusában szembesült a halálos diagnózissal, amikor bejelentette, hogy ALS-ben szenved. Azóta pert indított Strasbourgban a magyar állam ellen az életvégi döntés jogáért. Betegségét pedig a nyilvánosság előtt is vállalja. Mi pedig videóval követtük végig munkáját és mindennapjait. Csányi Nikolett és Serdült Viktória riportja.

Az Indexnek adott interjújában Karsai beszélt arról, hogy az öngyilkosság lehetősége nem vetődött fel benne, a magánszférája eltűnt, de a belső világa, a gondolatai még mindig kizárólag az övé. Vallásosnak vallja magát, és úgy érzi, hitének mélysége nőtt a betegség hatására.

Kérés van, de válasz nincs

Karsai Dániel nem fog idő előtt elmenni csak azért, hogy valamit bizonygasson. Harcot hirdetett az eutanáziához való jogért, állapota folyamatosan romlik, hamarosan légzéssegítőre is szüksége lesz. Népszavazást is kezdeményezett a kérdésben, de a Nemzeti Választási Bizottság és a Kúria is elutasította kezdeményezését. Nyílt levelet írt Sulyok Tamás köztársasági elnöknek, amelyben arra kérte, hogy tegyen nyilvános nyilatkozatot az eutanáziában segítők kegyelmezéséről, de választ még nem kapott.

Szembenézni a halállal

Karsai Dániel szerint az életvégi döntések meghozatalának teljes magyarországi tilalma alapvető emberi jogokat sért. Magyarországon csak a passzív eutanáziát ismerik el, az aktív eutanázia egyetlen formája sem engedélyezett. A betegnek joga van az ellátás visszautasításához bizonyos körülmények között. A passzív eutanázia gyakorlásának szigorú alaki feltételei vannak, de a beteg bármikor visszavonhatja a visszautasításra vonatkozó nyilatkozatát.

Egy abszurd és egy jogos felvetés

Karsai Dániel szerint az eutanáziáról mielőbb kulturált, átgondolt párbeszédet kell folytatni. A magánszférájának eltűnése jelenti számára az egyik legnagyobb nehézséget, de a gondolatai még az övéi maradtak. Kommunikálni tud, de olvasni csak segítséggel képes.

Karsai Dániel

  1. március 28-án született Budapesten. Számos határozattervezet elkészítésében vett részt az Alkotmánybíróságon, majd az Igazságügyi Minisztérium Közjogi Kodifikációs Főosztályán dolgozott. Strasbourgi gyakorlat után nemzetközi ügyvédi irodában, majd saját ügyvédi irodájában folytatta pályafutását. Több mint ezer ügyfelet képviselt az Emberi Jogok Európai Bírósága és az Alkotmánybíróság előtt. 2016-ban a száz legjobb magyar ügyvéd közé választották.

(Borítókép: Karsai Dániel. Fotó: Kaszás Tamás / Index)