Újra Macedónia szeretne lenni Észak-Macedónia

Nem Észak-Macedóniának, hanem az ország korábbi nevén, Macedóniának akarja hívni hazáját a választásokat megnyerő Belső Macedón Forradalmi Szervezet-Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártjának (VMRO-DPMNE) elnöke, Hrisztijan Mickoszki, aki ezzel fel akarja rúgni azt a 2018-as megállapodást, amely lezárta a névvitát Görögországgal.

Hrisztijan Mickoszki, a VMRO-DPMNE elnöke pénteken újságíróknak azt mondta, alapvető joga van arra, hogy az országát Macedóniának nevezze, és ha Görögország úgy érzi, hogy ez sérti a 2018-as preszpai egyezményt, akkor forduljanak a Nemzetközi Bírósághoz.

A névváltozás, amely 2019 januárjában lépett életbe, lehetővé tette, hogy Görögország ne akadályozza tovább Észak-Macedónia euroatlanti integrációját, így az ország 2020-ban a NATO tagjává válhatott.

A névvita újra fellángolt május 12-én, amikor Gordana Sziljanovszka-Davkova, az új köztársasági elnök, beiktatása során nem használta az „észak” jelzőt az ország nevében, ami miatt Görögország ismét fenyegetőzött Észak-Macedónia európai uniós csatlakozásának blokádjával.

Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök szerint elfogadhatatlan, hogy Sziljanovszka-Davkova eltért az eskütétel hivatalos szövegétől, de az elnöki hivatal szerint az új elnök nem kívánt felháborodást kelteni, és a jövőben is tiszteletben kívánja tartani az ország alkotmányát.

Sziljanovszka-Davkova már elnöki kampányát is a „Macedónia újra büszke lesz!” mottóval folytatta, és többször kijelentette, hogy nem kívánja használni az ország nevében az „észak” jelzőt. Szerinte az előző kormánynak nem lett volna szabad ilyen engedményt tenni, így azt sem szeretné, ha a Bulgáriával fennálló vita a Szófia által elvárt módon oldódna meg, vagyis úgy, hogy az ország alkotmányába államalkotó népcsoportként kerüljön be a bolgár.

A Hrisztijan Mickoszki vezette VMRO-DPMNE nyerte meg a május 8-i választást, a 120 parlamenti helyből 58-at szerzett meg, így feltételezhetően ez a konzervatív párt alakíthat kormányt, az új miniszterelnök pedig a pártelnök lesz.