Lecsapott a NAV egy motorokat értékesítő üzletre

Az uniós áfaszabályok kijátszásával próbálta csökkenteni fizetendő adóját egy motorkerékpárokat értékesítő társaság Bács-Kiskun vármegyében. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy másik tagállam adóhatóságától kért információkkal göngyölítette fel a fiktív eladások hátterét.

A NAV munkatársai nemzetközi megkeresés alapján indítottak adóellenőrzést egy társaságnál, amely belföldi eladásai mellett nagy összegben állított ki számlákat külföldi magánszemélyeknek motorkerékpárok értékesítéséről – közölte az adóhatóság az MTI-vel.

Az adóhatóság tájékoztatása szerint az Európai Közösségen belüli határon átnyúló ügyleteknél az eladott áruk bevételének áfáját a vevő szerinti tagállamban kell megfizetni. A cég ezt a szabályt próbálta jogtalanul kihasználni, amikor a külföldi eladásokat kiviteli nyilatkozattal, fuvarlevéllel és a külföldi vevők személyi igazolványának másolatával igazolta.

A társaság képviselője úgy állította be a helyzetet, mintha a román vevők személyesen jelentek volna meg az üzletben, és ott kipróbálás után megvásárolták volna a motorkerékpárokat.

A NAV közleménye szerint azonban a tagállami információk ezzel ellentétben azt mutatták, hogy a számlákon szereplő magánszemélyek nem ismerték el a motorkerékpár-vásárlást, és azt állították, hogy nem is jártak Magyarországon. A fuvarozó társaság sem állt kapcsolatban a vevőkkel, és a fuvarlevelek szerinti szállítások sem történtek meg.

A revizorok a külföldi adóhatóságtól kérték a tájékoztatás kiegészítését, amelyből kiderült, hogy a valódi vevő mindig ugyanaz a román kirakodási címen lakó személy volt. Ez az illető végül elismerte, hogy az eladó cég székhelyén személyesen adta le az e-mailes megrendelést, és ő fizette ki a motorok ellenértékét is, készpénzben.

A NAV hozzátette, hogy ez az ügylet nem felel meg a közösségi szabálynak, mivel ebben az esetben az eladónak Magyarországon kell bevallania és megfizetnie az áfát.

Az adóhatóságok együttműködésével feltárt tényeket a társaság nem vitatta, hanem lemondva fellebbezési jogáról, a feltételes adóbírság kedvezményével élt és több mint 7 millió forint adót fizetett be az állami költségvetésbe.