Korda György és Balázs Klári nagy bejelentése

Korda György és Balázs Klári meglepetést okoztak a Sláger Reggel műsorvezetőinek, amikor élő adásban bejelentették, hogy lehetőséget biztosítanak egy feltörekvő előadónak, hogy fellépjen a budapesti nagykoncertjükön.

A Sláger Reggel műsorvezetői, Pordán Petra és Somogyi Zoltán, élő adásban értesültek arról, hogy ők vezethetik majd az eseményt, ami számukra teljes meglepetés volt. Pordán Petra elmondása szerint alapvetően nem szereti a meglepetéseket, és fogalmuk sem volt arról, hogy mi fog történni. Somogyi Zoltán hozzátette, még a telefonszám is le volt takarva, csak annyit tudtak, hogy a Hangadó zenei tehetségkutató kapcsán kapcsolnak be valakit telefonon.

Korda György bejelentette, hogy szeretnék lehetőséget biztosítani a Hangadó győztesének, hogy a 2 millió forintos nyeremény mellett felléphessen a Budapest Parkban megrendezésre kerülő nagykoncertjükön. Úgy véli, ez a lehetőség talán még inkább elindíthatja a győztes karrierjét. Tavaly is nagy érdeklődés övezte az eseményt.

Balázs Klári is nagyon várja már az augusztusi eseményt, amikor is egész hónapban ünnepelnek majd, hiszen akkor lesz a névnapja is. Külön kiemelte, hogy nemcsak a Hangadó győztese miatt izgatott, hanem mert a koncertet Pordán Petra és Somogyi Zoltán fogják vezetni, és egy hatalmas bulira számítanak.