Észak-Karolina: Törvényjavaslat a köztéri maszkviselés betiltására

Észak-Karolina állam republikánus törvényhozói törvénytervezetet nyújtanak be, amely betiltaná a köztéri maszkviselést, az ABC News szerint. Az indoklásuk szerint a maszkok egészségügyi használata a járvány elmúltával feleslegessé vált, és a bűnözés vagy törvényellenes tüntetések során az azonosítást nehezítik.

Az államban egy 1953-ból származó törvény már korábban is tiltotta a maszkviselést közterületen, amelyet a Ku Klux Klan tevékenysége miatt vezettek be, de évtizedekig nem alkalmazták aktívan. A Covid-19 járvány idején azonban módosították a törvényt, hogy egészségügyi céllal történő maszkviselést kivételként kezeljék, amit az állam törvényhozása egyhangúlag elfogadott.

A maszkviselés a járvány alatt az amerikai politikai törésvonalak egyik fő szimbólumává vált, ahol a republikánusok a szabadságjogok megsértését, a demokraták pedig a felelősségteljes magatartást látták benne.

A republikánusok most azt szeretnék, ha a törvényből eltávolítanák a covidos egészségügyi kivételt. A járvány lecsengésével a maszkviselés is visszaszorult, és bár a maszkoknak továbbra is van egészségügyi hatásuk cseppfertőzéssel terjedő betegségek, mint például az influenza esetében, a törvényjavaslat szerint ezek a hatások elenyészőek a maszkok által nyújtott anonimitás miatt, amelyet bűnözők és erőszakos tüntetők használhatnak ki.