Lehet, hogy az izzadás védhet meg a Lyme-kórtól

Ki gondolta volna, hogy a verejtékezés hatásos védelmet nyújthat a súlyos betegségek ellen? Pedig úgy tűnik, a kullancsok által terjesztett Lyme-kórt elháríthatja egy, az izzadságban megtalálható fehérje.

Most kezdődik a kullancsszezon, úgyhogy jó, ha résen vagyunk, mert a kis vadállatok áprilistól júliusig, majd szeptembertől novemberig a legaktívabbak. De lehet, hogy lassan már nem kell annyira félnünk tőlük, kiderült, az emberi verejtékben található fehérje védelmet nyújthat a Borrelia, a kullancsok által terjesztett baktérium ellen, ami Lyme-kórt okoz.

A Nature Communications -ben megjelent tanulmányban olvashatjuk, hogy laboratóriumi egereknél a fehérje megfékezte a baktériumok növekedését. De vannak olyan emberek, akiknél a fehérje nem jól funkcionál, ez növelheti a betegség kockázatát.

Michal Tal, a Massachusetts Institute of Technology (MIT) immunológusa szerint a Lyme–kórt általában a szabadidős tevékenységekkel asszociáljuk, kempingezés, erdei kirándulás, ahova a kullancsokat nagy számban képzeljük, pedig azt is érdemes most már észben tartani, mennyit izzadunk az állatokkal való találkozáskor.

Tal és munkatársai olyan géneket kerestek, amelyek bizonyos embereket fogékonyabbá tehetnek a Lyme–kórra, és megközelítőleg 620 000 ember genetikai adatait elemezték. Közülük több mint 25 000 személynél diagnosztizáltak Lyme–kórt. Három fontos gént tártak fel: két gén adja az utasításokat olyan immunfehérjék előállítására, amelyek segítenek a szervezetnek azonosítani az idegen betolakodókat, a harmadik pedig az SCGB1D2–t kódolja. Ez egy idegen fehérje, amiről eddig nem sokat tudtak a kutatók, most lett világos, hogy a verejtékmirigyekben keletkezik, és megjelenhet a bőrön is. A bőrön, ami az első számú védelmi vonal a kullancsokkal szemben.

Laboratóriumi körülmények között a fehérje megakadályozta a Borrelia burgdorferi, a Lyme–kór baktériumának növekedését, ráadásul azok az egerek, amikbe befecskendezték a fehérjét és a baktériumokat, nem fertőződtek meg. A vizsgálatban résztvevő alanyok 40 százalékánál azonban a fehérje módosított változata volt meg, náluk kétszer annyi fehérjére volt szükség a baktériumok visszaszoritásához. És ha a fehérjeváltozatot a baktériumokkal együtt adagolták az állatoknak, akkor kialakultak a fertőzések.

A kutatók szerint az új eredmények reménykeltőek: az SCGB1D2 normál változatát egy napon felhasználhatják a Lyme-kór kezelésére, vagy segítségével megelőzhetik a betegséget. Addig is, izzadjunk, amennyit csak tudunk, hátha így elriasztjuk a kullancsokat.